Bajnai: visszatérőben a bizalom

Bajnai Gordon szerint az elmúlt hetekben, az új kormány felállása óta, Magyarország politikai és gazdasági értelemben egyaránt stabilabbá vált. A miniszterelnök vasárnap az MTI-nek úgy fogalmazott: jó úton járnak, amelynek már látszanak az első halvány, de pozitív jelei.

"Elindultunk egy úton, amelyet nem csak a forint erősödése, vagy az alacsony költségvetési hiány jellemez, de a visszatérő bizalom is" - mondta, hozzátéve: többek között ez látszik a piac visszajelzéseiből, de a külföldi kormányfőkkel folytatott tárgyalásain is ezt tapasztalta.

Bajnai Gordon emlékeztetett arra: a kormány az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett partnereivel és az elmúlt szűk egy hónapban számtalan fontos, a válság hatásait enyhíteni képes intézkedést hozott.

Felidézte, megalkották a válságkezelő programot és a parlament többségi támogatásával következetesen végrehajtják az abban foglaltakat. Mint mondta, csak az előző néhány hétben történt intézkedésekkel jelentősen visszafogták az állami kiadásokat, és tovább folytatják az ésszerűsítést e területen.

A kormányfő kitért arra: több másik mellett fájdalmas, de szükséges döntés a 13. havi nyugdíj megszüntetése.  Kiemelte az alsó szja sávhatár felemelését, amelynek eredményeként, véleménye szerint, több tízezer ember fizet majd kevesebb adót. A fontos intézkedések közé sorolta a munkaadói járulék 5 százalékos csökkentését, amellyel az olcsóbbá váló foglalkoztatás hozzájárul a munkahelyek védelméhez. A fontos kormánydöntések között szólt arról, hogy a közrend és a magánvagyon fokozott védelme érdekében szigorították a büntető törvénykönyvet.

"Jó úton járunk, amelyről nem szabad letérni, mert már ma is látszanak az első halvány, de pozitív jelek" - fogalmazott a miniszterelnök.

Bajnai Gordon úgy látja: a nemzetközi gazdasági válság közel sem ért véget, éppen ezért, mint mondta, továbbra is elszántak abban, hogy végigcsinálják amit elkezdtek, hogy Magyarország a válság elmúltával egy gyors növekedési pályára állva fenntartható módon gyarapodhasson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.