Bajnai "sumákol", Selmeczi meg "hazudozik"

A fideszes Selmeczi Gabriella szerint a baloldali egyeztetés igazából roncsderbi, Bajnai Gordon pedig sumákol. Erre a szocialista Gúr Nándor azt válaszolta: a szóvivő nem bírja abbahagyni a hazudozást.

- Selmeczi Gabriella a jelek szerint nem bírja abbahagyni a hazudozást. Ennél rosszabb hír, hogy a nyugdíj-megtakarítások "megvédése" után most már a munkahelyek megvédéséről beszél. Selmeczi Gabriella és a Fidesz az emberek időskori megtakarításait úgy védte meg, hogy ma 3 millió magyar munkavállaló kérdezi: hol a pénze? - fogalmazott Gúr Nándor, a az MSZP alelnöke, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke.

A szocialista és a fideszes politikus között azután alakult ki éles hangú polémia, hogy az érdekegyeztetési folyamatok megreformálásáról tárgyaltak szerdán az MSZP által életre hívott Szövetségben a változásért ellenzéki egyeztetéssorozat résztvevői szakszervezeti konföderációk vezetőivel.

Gúr Nándor a találkozót követően újságíróknak elmondta: céljuk, hogy az érdekegyeztetés a jelenleginél jobban képviselje a munkavállalók érdekeit, egyebek mellett a munka- és fogyasztóvédelem, valamint a szakképzés fejlesztésével. Továbbá a jelenlegi "narancssárga színezetű" pályáztatási rendszer helyett szükség lenne egy tisztességes, számon kérhető támogatási rendszer kialakítására is - fűzte hozzá az ellenzéki képviselő.

A szocialista politikus emellett jogszabály-változtatásokat is szorgalmazott a munkavállalók érdekeiért. Mint mondta, a módosítások az alaptörvényt és a munka törvénykönyvét is érinthetnék.

Gúr Nándor szavaira Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője így reagált: egyre világosabban látszik, hogy a baloldali egyeztetés inkább egy roncsderbihez hasonlít. A szocialisták legalább elárulják, hogy miféle szakszervezetekkel egyeztetnek, de Bajnai most is sumákol. Komolytalanok ezek az ellenzéki találkozók, külön-külön, egymással versengve tárgyalgatnak a szakszervezetekkel.

Selmeczi hozzátette: egyébként pedig mindegy mit ígér a baloldal a szakszervezeteknek, hiszen soha egyetlen ígéretét sem teljesítette. A baloldal programjai alapján borítékolható, hogy ugyanazt a veszélyes gazdaságpolitikát folytatnák, mint korábban: a munkavállalókat magas adókulcsokkal sújtanák, a minimálbért pedig 32 ezer forinttal csökkentenék.

Az MSZP alelnöke viszont Selmeczi szavait nem hagyta szó nélkül, és az Országos Sajtószolgálattal közölte: a munkahelyteremtő beruházások piaci bizalom hiányában idén is elmaradnak, a foglalkoztatás a vállalati szférában 2010 óta folyamatosan csökken. Magyarországon ma kevesebb foglalkoztatott van, mint 3 éve, a keresetek vásárlóereje csökken, a dolgozók kiszolgáltatottsága pedig nő.

Szerinte a kétharmados Fidesz-kormány nemhogy új munkahelyeket nem tud teremteni, de még a régiek megtartására sem képes. Ezért jobb lenne, ha a Fidesz szóvivője inkább csöndben maradna, vagy arra válaszolna: hol a pénz? Hol vannak a munkahelyek?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.