Bajnai: nem a szétesés, hanem a szorosabb együttműködés felé tartunk

Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke mai debreceni sajtótájékoztatóján cáfolta a Hvg.hu ma közölt értesülését, miszerint az Együtt 2014 Mozgalomnak lényegében vége, és a három tagszervezet három külön pártként folytatja.

Nemhogy a szétesés felé tartanak, de az együttműködés szorosabbra fűzése a cél, ebben a tekintetben a Hvg.hu írása félrevezető, így azt cáfolja – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon, majd hozzátette: a szorosabb együttműködés jegyében a mozgalom nagygyűlést tart a budapesti Millenáris Parkban február 9-én. 

Lapunk kérdésére, miszerint tervez-e együttműködést Fodor Gábor tervezett új, liberális pártjával, Bajnai azt válaszolta: nem ismeri az új formációt, nem foglalkozott még ezzel a témával, de mindenkivel el tudja képzelni az együttműködést, aki elfogadja a mozgalom alapelveit. Ezek közül négyet sorolt föl: a politikai korrupciót tűzzel-vassal ki kell irtani, le kell zárni a kommunizmus utolsó örökségét, az ügynökkérdést, rendezni kell a külhoni magyarsággal kapcsolatos nemzetpolitikát, s nem szabad exportálni a belpolitikai vitákat, végezetül el kell érni, hogy hazug ígéretekkel ne lehessen hatalomra jutni.

Bajnai kérdésre válaszolva elmondta: a Fidesz propagandagépezete azt a hazugságot terjeszti, hogy egyesületük a minimálbér csökkentését tervezi. Ez nem igaz, mint mondta, az általa vezetett egyesület a minimálbér bruttóját csökkentené, hogy nettó értékben több pénz maradjon a munkavállalóknál. Kijelentette: a következő két évben 50 ezer munkahely szűnhet meg az országban a minimálbér nettójának irreális csökkenése miatt. Szerinte az a megoldás, hogy csökkenteni kell a munkaadók terheit, s felül kell vizsgálni az egykulcsos adórendszert, amely súlyos gazdasági károkat okozott.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a jobboldali sajtóban közölt Szilvásy-ügyről, miszerint a korábbi kormányok alatt nemzetbiztonsági eszközökkel figyelték az ellenzéket, Bajnai Gordon leszögezte: sem miniszterként, sem miniszterelnökként nem találkozott ilyesmivel, ilyen ügyekről nincs tudomása. Hozzáfűzte: bármely kormány alatt követnének el ilyet, az jogsértő bűncselekmény lenne.

Újságírói kérdésre beszélt az IMF-ről is: mint mondta, amit ez ügyben a kormány csinál, az műbalhé, a kabinet már megint kreált egy ellenséget, amely ellen harcolhat, egy sárkányt, amelynek levághatja a fejét, így bizonyítva híveinek, hogy harcol. Bajnai szerint azonban az IMF ellen nem harcolni kell, hanem meg kellene vele egyezni, ami nem az IMF, hanem az ország érdeke lenne.

A volt miniszterelnök ezután a Grand Hotel Aranybikában kezdte meg lakossági fórumát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.