Bajnai: ismét a három T korszakába lépett Magyarország

Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor "személyesen felelős" azért, ami trafikügyben, valamint a takarékszövetkezeti kisrészvényesek és a földek "lenyúlása ügyében" történik.

Az Együtt-PM választási szövetség vezetője a Fejér megyei Felcsút határában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Kádár-rendszer után "ismét a három T korszakába lépett Magyarország". A volt miniszterelnök kifejtette: a három T most nem azt jelenti, hogy tűr, tilt, támogat, hanem "termőföld, trafik, takarékszövetkezet". Úgy fogalmazott: országszerte olyan akciók zajlanak, amelyek arról szólnak, hogy "hogyan lehet kifizetni a rendszert működtető zsoldossereget".

Bajnai Gordon Szabó Tímeával, a Együtt-PM elnökségi tagjával és Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd Magyarországért politikusával, több újságíró társaságában buszozott Felcsútra. A volt kormányfő szavai szerint azt akarták bemutatni, hogy milyen ország épül "Orbánisztánban".

Úgy fogalmazott, ez az a nyár, amikor "lelepleződik az Orbán-rezsim igazi arca (...), amikor Magyarországon milliók számára válik nyilvánvalóvá, hogy miről is szól az a rendszer, amelyet három éve épít Orbán Viktor és Simicska Lajos".

Bajnai Gordon szerint amíg az ország történelmi középpontjának Ópusztaszert szokták tekinteni, addig "a most épülő Orbánisztán" központja Felcsút, a miniszterelnök szülőfaluja. Hozzátette, itt érnek össze a szálak és itt derül ki, hogy a Kádár-rendszer után "ismét a három T korszakába lépett Magyarország". A három T most nem azt jelenti, hogy tűr, tilt, támogat, hanem "termőföld, trafik, takarékszövetkezet" - tette hozzá. Úgy fogalmazott, országszerte olyan akciók zajlanak, amelyek arról szólnak, hogy "hogyan lehet kifizetni a rendszert működtető zsoldossereget".

Azt is közölte, hogy a három T világa leginkább Felcsúton látható, ahol a "miniszterelnök barátai" nyerik el a legtöbb földet, a trafikkoncessziót, és az a takarékszövetkezet adta a Felcsúton épített 3500 fős, 3,8 milliárdba kerülő stadionra a kölcsönt, amelyik egyetlenként megússza "az államosítást". Bajnai Gordon azt mondta, a kialakult állapotokért Orbán Viktor a felelős, mert a "fejétől bűzlik a hal".

Kijelentette: a kormányfő személyesen építi azt a rendszert, amelyik arról szól, hogy "pár ezer ember kilopja az ország szemét". Az Együtt-PM a következő hónapokban mindenhová elmegy, ahol szimbolikusan is bemutatható a jelenlegi rendszer valódi működése - folytatta. Hozzátette: igazságot akarnak szolgáltatni az "Orbán-rezsim" minden vesztesének.

Budapesten, a Budapesti Kongresszusi Központ parkolójának kijáratát a busz indulásakor néhány tüntető egy időre elzárta egy "Együtt a maffiabaloldal" transzparenssel, Felcsúton pedig közel ötven demonstráló várta az ellenzéki politikusokat. Mindkét helyen libafigura volt a tüntetők kezében, amelyet a demonstrálók állításuk szerint dedikáltatni szerettek volna Bajnai Gordonnal, Felcsúton pedig egy teherautó platóján ketrecben tartott állatokat is odavittek a busz várható útvonala mellé.

Az eredeti tervek szerint Bajnai Gordon a Felcsúton épülő futballstadion mellett tartott volna sajtótájékoztatót. A földes bekötőutat egy autó és a mellette álló biztonsági őr zárta el. Ő azt mondta, hogy magánterületről van szó, ahová járművel és gyalog is tilos belépni. Ezt nem sokkal később kiérkező társai azzal egészítették ki, hogy a balesetveszély miatt sem lehet bemenni, hiába érvelt azzal Bajnai Gordon és Karácsony Gergely, hogy előző nap még végig lehetett hajtani az útszakaszon.

Bajnai Gordon ezért a település határában tartotta meg a sajtótájékoztatót, amelyet követően - az időközben a helyszínre érkező rendőrök felvezetésével - a busz megállás nélkül hajtott végig a településen. Karácsony Gergely szerint ezt a rendőrök kérték tőlük. A buszt több tüntető autóval követte. A legkitartóbbak egészen egy benzinkútig haladtak a jármű nyomában, ahol Bajnai Gordon átült egy autóba. Itt egy nő egy Bajnai=Döbrögi feliratú kisebb fehér lepedőt mutatott fel.

Az MTI-nek az egyik demonstráló Bajnai Gordon csapatának mozgását úgy minősítette, hogy szerinte Bajnai Gordon szabályosan "menekült" előlük, pedig ők csak dedikáltatni szerettek volna a volt miniszterelnökkel. A volt miniszterelnök buszán az odaúton Karácsony Gergely és Szabó Tímea tartottak idegenvezetést. Karácsony Gergely még Bicskén járva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Felcsútnál körülbelül tízszer nagyobb településnek egy teljesen átlagos futballpályája van.

A független országgyűlési képviselő azt mondta, ha valaki idepottyanna a Holdról és meg akarná érteni, hogy mi történt Magyarországon az elmúlt három évben, azt el kellene vinni Felcsútra. Úgy összegzett, hogy visszamenőleges jogalkotással távolították el a korábbi, független polgármestert, a földpályázatokon a helyi gazdákat fosztották meg a korábban általuk bérelt földektől, a trafikpályázaton pedig az a család nyert, amelyik korábban a miniszterelnök feleségével közös céget vezetett.

Szabó Tímea elképesztőnek nevezte azokat a költségvetési összegeket, amelyeket a kormány a futballra fordít. Hozzátette, Felcsút mellett Debrecen és Ferencváros is új stadiont kap. Azt mondta, eközben a Világbank tavalyi jelentése szerint a világ összes országa közül csak Dél-Szudán és Magyarország lett szegényebb, Magyarországon négymillióan élnek a létminimum alatt, és a gyerekek tíz százaléka a szó legszorosabb értelmében éhezik.

Közölte, a presztízsberuházásokra költött pénzekből közel fél évig minden rászoruló gyermeket meleg étellel lehetne ellátni. Egyúttal hangsúlyozta: az Együtt-PM leállítaná ezeket a beruházásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.