Bajnai: Hozzák nyilvánosságra az E.ON-üzlet iratait

Bajnai Gordon volt miniszterelnök arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló szándéknyilatkozatot, a tervezett vételárat és a kapcsolódó vagyonértékeléseket.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva sürgette ezt, mondván, egyes hírek szerint a kormány nagyjából 500 millió euróval többért - 800 millió eurónál nagyobb összegért - készül megvenni az E.ON cégeit, mint amennyit azok a vagyonértékelések alapján érnek. Kedden Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatója beszélt erről az Index.hu-nak adott interjúban.

Bajnai Gordon azt mondta: ha ez igaz, a kormány a becsült értékénél nagyjából 145 milliárd forinttal többet készül fizetni az E.ON gázüzletágáért. Hozzávetőleg ennyit költ az állam egy évben a felsőoktatásra - jegyezte meg, hozzátéve: Magyarország nem engedheti meg magának, hogy valós értékénél drágábban vásároljon meg bármit magánvállalatoktól.

A volt kormányfő arra szólította fel a kabinetet, hozza nyilvánosságra az E.ON földgázipari érdekeltségének megvételéről szóló szándéknyilatkozatot, az elkészült szerződéstervezeteket, a vételárat és a vagyonértékeléseket is. Mint mondta, így világossá válhat az adófizetőknek, hogy a kormány kinek az érdekeit képviseli az ügyben.

Bajnai Gordon azt mondta, az országnak biztonságos energiaellátásra van szüksége. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy miniszterelnöksége idején írták alá azt a szerződést, amely elővásárlási jogot biztosít a magyar államnak az E.ON Földgáz Trade Zrt.-re. Szerint ebből adódóan nem fenyeget az, hogy a cég a kormány tudta nélkül más kezébe kerül. Ha mégis ettől kellene tartani, akkor elfogadható lenne a gázüzletág megvásárlása, de csak ésszerű áron - hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója november végén írt alá szándéknyilatkozat az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.