Bajnai: folytatódik a rezsihazugság
Bajnai Gordon szerint folytatódik a "rezsihazugság". Az Együtt-PM szövetség vezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: már az első rezsicsökkentés is átverés volt.
Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány három évében 17 százalékkal nőttek a rezsiköltségek, ezt ugyan csökkentették 10 százalékkal, ám a megszorítások ezt a hatást lenullázták.
A volt kormányfő azt mondta: igazságtalannak és fenntarthatatlannak tartja a mostani rezsicsökkentést. Helyette épületszigetelési, -korszerűsítési programokkal csökkentenék a fűtési költségeket, akár 30 százalékkal. A kiskeresetűeket az egykulcsos adó megszüntetésével segítenék.
Bajnai Gordon ugyanakkor helyeselte a családi adókedvezmény kiterjesztését és a gyed extra tervezett bevezetését.