Bajnai: Elég lesz ennyi, nem kell újabb kiadáscsökkentés

A miniszterelnök a az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások után közleményben jelentette be: „a már megtett és bejelentett intézkedéseken kívül várhatóan nem kell jelentős kiadáscsökkentést végrehajtani, ezzel javítjuk a növekedési kilátásokat”.

A már megtett és bejelentett intézkedéseken kívül várhatóan nem kell jelentős kiadáscsökkentést végrehajtani, és ezzel javíthatók a növekedési kilátások - áll Bajnai Gordon miniszterelnök azt követően kiadott közleményében, hogy a kormány megegyezett az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A közlemény szerint a két szervezettel folytatott tárgyalások során sikerült megállapodni a hiánycél Magyarország számára előnyösebb módosításáról, amire a korábban vártnál nagyobb gazdasági visszaesés miatt kerül most sor. A dokumentumban olvasható, hogy a megállapodás hatására a kormány nagyobb mozgástérrel, nagyobb eséllyel tudja kezelni a válságot.

A szervezetek egyetértenek a magyar kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bankkal a hiánycél módosításában is, és a korrekció után is biztosítottnak látják a költségvetési hiány féken tartását. A kormányfő szerint a nemzetközi gazdasági helyzethez igazodó, de továbbra is kordában tartott hiánycél mellett nagyobb mozgástérrel, kevesebb áldozattal folytathatják a válságkezelést. Bajnai Gordon emlékeztet, hogy a válságkezelő kormány megalakulását követően - korábbi vállalását teljesítve - haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményezett az Európai Bizottsággal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal a nemzetközi válság magyarországi hatásait enyhítő programról.

A közlemény szerint a két szervezet egyetért a kormány válságkezelő, egyensúlyjavító és növekedésösztönző intézkedéseivel, határozottan támogatja a megkezdett és tervezett strukturális lépéseket. A kormányfő úgy véli: Európában és a világban kezd újból megerősödni a bizalom Magyarország iránt. „Ezt jelzi, hogy az IMF és az unió garanciát lát a válságkezelő program következetes és határozott megvalósítására." „A mostani megállapodás mutatja, a határozott válságkezelő intézkedéseknek megvan a haszna és értelme. Ahogyan erősödik a bizalom irántunk, úgy enyhülhet a nyomás Magyarországon, és nagyobb eséllyel lehet kezelni a válságot, megvédeni a magyar családokat, munkahelyeket és vállalkozásokat."

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.