Bajnai: Az Orbán-kormányt elrettentő példaként fogják tanítani

Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. Mint mondta, nem szemérmesség vagy taktikai megfontolás, hanem józan megfontolás áll amögött, hogy egyelőre senki sem "jelentkezett be" az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének. Bajnai az interjúban keményen bírálta az Orbán-kormány második ciklusát.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az Együtt 2014 pedig várhatóan a következő hónapokban párttá alakul.

A volt miniszterelnök azt mondta: az ellenzéki szervezetek közjogi kérdésekről szóló tárgyalásain ki kell nyilvánítani, hogy "az Orbán-kormány szükségszerű és kívánatos bukása" nem jelenti az előző kormányzati időszak visszaállítását, "hiszen nem véletlenül szavaztak olyan sokan a változásra 2010-ben".

Bajnai Gordon örül, hogy az MSZP egyetért az Együtt 2014 korábban megfogalmazott elvi-erkölcsi alapvetéseivel. Szerinte a következő lépés, hogy vállalásaikat számon kérhető formában, jogszabálytervezetekben is rögzítsék, mert ezek adnak garanciát a korszakváltásra.

Bajnai Gordon
Bajnai Gordon

Példaként említette a pártfinanszírozás rendezését, az állami korrupció felszámolását, a közmédia függetlenségének biztosítását, illetve az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, mondván, aki ezt gátolja, "a kommunizmus utolsó nyúlványát védi, még akkor is, ha antikommunistának nevezi magát, mint a Fidesz".

Arról is beszélt, jó lenne, ha sok új és tehetséges politikus tűnne fel, de a korszakváltást "nem lehet csak ma született bárányokkal végrehajtani". Ezért is kell biztosíték a választóknak arra, hogy az ellenzéki oldalon állók tanultak hibáikból.

A szakpolitikai kérdésekkel várnak

Az ellenzéki tárgyalásokról szólva megerősítette, a szakpolitikai egyeztetéseket korainak tartja - szerinte előbb mindenkinek meg kell vitatnia elképzeléseit a választóival -, a jogállam helyreállításáról viszont a lehető legszélesebb körben tárgyalna az Együtt 2014. Ezért is sajnálja Bajnai Gordon az LMP távolmaradását, szerinte az ökopárt álláspontja érthetetlen és következetlen, mivel Schiffer András frakcióvezető a múlt év végén késznek mutatkozott a közjogi egyeztetésekre.

- A kormányváltás után nem lesz idő hosszú alkotmányozási folyamatra, így még az országgyűlési választás előtt meg kell állapodni a közjogi kérdésekről. A jelenlegi, "radikálisan jobboldali" alaptörvényt nem válthatja fel egy radikálisan baloldali. Olyan alkotmányra van szükség, amely jobb- és baloldaliaknak, valamint a közepén állóknak is elfogadható, megteremti békés együttélésük kereteit, és alkalmas a szélsőségesek elszigetelésére - mondta Bajnai.

Az előzetes regisztrációról

A volt kormányfő a kezdetektől alkotmányellenesnek tartotta az előzetes regisztrációt, ezért nem lepte meg az Alkotmánybíróság erről szóló döntése. Arra utalva, hogy a testület Áder János államfő beadványára vizsgálta a választási eljárási törvényt, Bajnai úgy fogalmazott: fontos és tiszteletre méltó jelzés, hogy a köztársasági elnök fontosabbnak tartja feladatát, mint a párthűséget.

Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint az ellenzéknek az év végéig kell dönteni a közös képviselőjelöltekről, Bajnai Gordon azonban úgy látja, ennél hosszabb választási felkészülés szükséges az egyéni körzetekben, vagyis a jelöltállítást jóval előre kell hozni. A Haza és Haladás Egyesület elnöke szerint a komolyan vehető - reális programmal és érdemi támogatottsággal rendelkező - ellenzéki szervezeteknek 6-8 hónappal a 2014. tavaszi választások előtt, vagyis az ősz elejére meg kell állapodniuk egymással. Ehhez a közjogi kérdések megtárgyalásán és a "korszakváltás" garanciáinak elfogadásán keresztül vezet az út, ezután következhet csak az egyezség a jó kormányzáshoz szükséges programokról és végül a jelöltállításról - mondta.

Az MTI kérdésére a volt miniszterelnök arról is beszélt, nem szemérmesség vagy taktikai megfontolás, hanem józan megfontolás áll amögött, hogy egyelőre senki sem "jelentkezett be" az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének; szerinte nem néhány ember döntésén, hanem a választók akaratán kell múlnia, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Mint mondta, ma még nem tudni, kinek a vezetésével lesz a legnagyobb esély a győzelemre, és korai ezt találgatni.

Bajnai Gordon az Együtt 2014 választói mozgalom tavaly október 23-ai színre lépésének tulajdonítja, hogy az ellenzéki oldalon ma már nem az együttműködés szükségességéről, hanem a módjáról folyik a vita.

- A közvélemény-kutatásokból az látszik, hogy mozgalmuk két hónap alatt 600-800 ezer, korábban bizonytalan választó szimpátiáját nyerte el, azaz van szavazói igény egy centrista politikai erőre, és ez a tábor még jócskán bővíthető. Ez azért fontos, mert ma még a parlament demokratikus ellenzéki pártjainak együtt sincs a kormányváltáshoz szükséges számú támogatójuk - fogalmazott Bajnai.

Orbán, az elrettentő példa

A kormányt bírálva annak a véleményének adott hangot, hogy Orbán Viktor második kormányfői ciklusát elrettentő példaként fogják tanítani, mert az európai politikatörténet elmúlt évtizedeiben "ilyen rövid idő alatt ekkora kárt kevesen okoztak egy ország hosszú távú kilátásainak". A volt miniszterelnök szerint a kormány gazdasági ámokfutást folytat, ennek következtében idén is recesszió lesz, a munkanélküliség pedig a közmunkaprogramokat leszámítva tovább növekszik. Az államadósság elleni harcot látványos kudarcnak tartja, mondván, hogy az adósság nem csökkent érdemben, miközben erre hivatkozva a kormány a korábbi magánnyugdíjvagyon felét "elégette".

Bajnai szerint súlyosbítja a bajt, hogy menekül az országból a fiatal, képzett munkaerő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.