Bajnai: az Orbán-kormány elborzasztó válaszokat adott

A vállalkozó kedvű, törekvő polgárok segítését, érvényesülését tartja a válságból való kilábalás egyik feltételének Bajnai Gordon.

Az Együtt-PM szövetség vezetője kedden alapítványa és pártja gazdaságpolitikai konferenciáján azt mondta: az Orbán-kormány néhány ezer törtető bizalmasát támogatja a tudásukkal előrejutni próbáló, törekvő polgárok helyett. Noha - folytatta a volt kormányfő - a törekvő polgárok teljesítménye teszi lehetővé a kilábalást és az elesettekkel való szolidaritást is.

Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány helyesen azonosított bizonyos gazdasági problémákat, de elborzasztó válaszokat adott a foglalkoztatás- és az adópolitikában is. Példaként hozta, hogy a minimálbér reálértéke csökkent 2010 óta, a bérköltsége viszont drasztikusan emelkedett.

Az Együtt-PM kétkulcsos progresszív adórendszert vezetne be, adót azonban a minimálbér után is fizetni kellene, és a felső kulcs sem lenne túlságosan magas - mondta, hangsúlyozva, hogy nem a 2010 előtti személyijövedelemadó-rendszert akarják visszaállítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.