Bajnai: augusztustól akadálytalanul működik a krízisalap

Bajnai Gordon kormányfő reméli, hogy augusztustól akadály nélkül működik a krízisalap. Az SZDSZ belső válságával kapcsolatban azt mondta, egy világos megállapodás alapján az őt támogató két párt vállalta a kormány támogatását.

Bajnai Gordon kormányfő reméli, hogy augusztustól akadály nélkül működik a krízisalap. A miniszterelnök a Veszprém Megyei Naplónak adott interjújában elmondta, már megkezdték az önkormányzatok tájékoztatását, és hamarosan feláll egy tanácsadó testület is.

Bajnai Gordon
Bajnai Gordon: „Finanszírozhatatlanná válna az ország. Azt gondolom, ezt ők sem gondolják komolyan, ez csupán egyfajta kampányüzenet" - nyilatkozta

Hozzátette: karitatív szervezeteket is felkértek, hogy a náluk nyilvántartott rászorulókat segítsenek bevonni az alapba.

Bajnai Gordon emlékeztetett arra: akik az önkormányzatnál már kimerítettekminden segélyezési lehetőséget, azok a kormányhoz fordulhatnak gyorssegélyért, egy meghatározott, 20-50 ezer forintos keretösszegen belül. Mint mondta, ez nagyon sok embernek azt jelenti, hogy a következő havi gáz- vagy villanyszámlát ki tudja fizetni, tud valamit venni a gyereknek, amit egyébként nem tudna megengedni.

A miniszterelnök az interjúban beszámolt arról is, hogy a krízisalap összege már megközelíti a hatmilliárd forintot.

Arra a kérdésre, veszélyezteti-e a kormány stabilitását az SZDSZ belső válsága, úgy válaszolt: nem foglalkozik a pártok belső vitáival, és ez nem is dolga.

A miniszterelnök felidézte: van egy világos megállapodása az őt támogató két párt képviselőivel, amit még áprilisban írtak alá, s ebben vállalták a kormány támogatását. A kormány azt valósítja meg, amit ígért, méghozzá úgy tűnik, hogy sikeresen, ezért nincs oka azt gondolni, hogy bárki is kihátrálna a válságkezelő intézkedések mögül - fogalmazott.

Bajnai Gordon a gazdasági válságról azt mondta, mindenkit óvna attól, hogy azt gondolja, kint vagyunk a vízből. Megtanultunk úszni, de még nagyon sokat kell úsznunkaddig, amíg kiérünk a partra.

Hozzátette: ez már jó hír, mint ahogy az is, hogy jó tempóban és jó irányban úszunk, a part ugyanakkor még messze van. Szükség van arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság által támogatott programot végigvigyék, és ebben benne van az, hogy a jövő évre vonatkozóan el kell fogadni egy kemény költségvetést idén ősszel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.