Bajnai: Alávaló tett a tiszalöki gyilkosság

Ülésezik az MSZP választmánya. A miniszterelnök kijelentette: a cigánygyilkosság alávaló tett volt, a kormány mindenben támogatja a rendőrséget, hogy minél előbb derítse föl az ügyet.

A kormánynak segítenie kell a rendőrséget feladata elvégzésében, hogy minden bűnös elnyerje a büntetetését, és a közbiztonság erősítésével ne kelljen Magyarországon senkinek sem félnie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton, az MSZP választmányának ülésén Budapesten. A kormányfő úgy fogalmazott: – A héten Tiszalökön cigány polgártársunkat ölték meg. Meggyilkolása egy sorozat része, és bármi legyen is a motivációja, a Magyar Köztársaság biztonsága ellen elkövetett szégyenletes, állatias cselekedet volt.

Bajnai Gordon szerint az újabb gyilkosság alávaló, alattomos, orvul elkövetett tett. A kormány minden megtesz azért, hogy a nyomozás sikeres legyen, és azért is, hogy a közbiztonság erősítésével Magyarországon senkinek ne kelljen félnie, és minden bűnös elnyerje méltó büntetését – jelentette ki a kormányfő.

Elmondta még, hogy a történtek a múlt héten "jobban megviselték, mint sok minden más".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.