Bajnai: a kormány többet tett, mint amire vállalkozott

Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt fejet hajtva mondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek. Az ügyvezető miniszterelnök arról is beszélt: példás nemzeti egység jött létre az árvízi védekezésben.

Bajnai Gordon, kormánya utolsó ülésén - amelynek eleje a sajtó számára nyilvános volt -, úgy fogalmazott: az országot jobb és stabilabb állapotban adják át a következő kabinetnek, mint ahogyan azt egy évvel ezelőtt átvették. Emlékeztetett arra: egy évvel és egy hónappal ezelőtt arra vállalkoztak, hogy visszafordítják az országot az összeomlás felé vezető útról, de mindezt úgy, hogy megteremtik az ország tartós gyarapodásának alapjait, és egyben tartják a társadalom stabilitását biztosító nagy rendszereket.

Bajnai Gordon a leköszönő kormány utolsó ülésén
Utolsó kormányülés, Bajnai Gordon

Az elmúlt egy évben a kormány tagjai - az ország polgáraival közösen - az ország gátjain küzdöttek a gazdasági világválság árhullámai ellen - értékelte. Bajnai Gordon úgy látja: az ország ma kifelé tart a válságból és régiós versenytársainál sok szempontból kezd újra jobban teljesíteni.

Az ügyvezető miniszterelnök megköszönte a kormány tagjainak - akik teljes létszámban jelen voltak az utolsó ülésen - a munkát, a kitartást és a helytállást, a magyar polgároknak pedig az áldozatvállalást, ami - mint mondta - lehetővé tette a kibontakozást a világgazdasági válságból.

Tájékoztatása szerint a kormány az utolsó ülésén két kiemelkedően fontos témát tárgyal meg: az árvízi védekezés legfontosabb feladatait, valamint a kormányzati átadás-átvételt. Bajnai Gordon megköszönte az egész országnak az eddigi árvízi védekezést. "Példás nemzeti egység jött létre ebben a helyzetben" - jelentette ki. Szavai szerint tűzoltók, rendőrök, önkéntesek és civilek vállvetve mentik a menthetőt, és tesznek meg mindent az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb katasztrófájának elhárításában és a kármentésben.

Kiemelte: az államnak, így az ügyvezető kormánynak is az a dolga, hogy minden eszközt rendelkezésre bocsásson, ha kell, akár a hadsereg segítségét is kérje, mert nem nézhetik tétlenül a polgárok és vagyonuk fenyegetettségét. Hangsúlyozta: ezért a kormány minden segítséget megad a védekezéshez és károk gyors, akadálymentes helyreállításához. Most ez a legfontosabb és legsürgetőbb feladat - szögezte le.

60 ülésben 750 döntés

Szollár Domokos kormányszóvivő a Bajnai-kormány utolsó ülése után tartott tájékoztatón elmondott összegzése szerint hatvan kormányülés tartottak, amelyből öt ülésen nem vett részt a miniszterelnök. A kabinet április 13-ig 453 rendeletet és 305 határozatot fogadott el. Az Országgyűlés ez idő alatt 201 törvényt fogadott el, ebből 145-öt a kormány előterjesztése alapján.

A kormányszóvivő megjegyezte: az utolsó kormányülés ugyan lezajlott, de ez nem az utolsó szóvivői tájékoztató, mert a következő hetekben előállhat olyan helyzet, hogy tart még sajtótájékoztatót.

Szollár Domokos felidézte: a Bajnai-kormány április 16-án alakult meg és a kabinet tagjai április 20-án tették le az esküt Országgyűlés előtt.

A kormányszóvivő ezután felsorolta a kormány fontosabb intézkedéseit a 2009-es adótörvények módosításától egészen az idén májusban nyilvánosságra hozott, és az általa minden idők eddigi legteljesebb körű átadás-átvételi dokumentációjának nevezett anyag elkészítéséig.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.