Bajnai: 'A tolvaj visszatér a tett színhelyére'

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség azt ígéri, ha kormányra jut, igazságot szolgáltat a földbérletpályázaton vesztes gazdáknak.

Erről Bajnai Gordon, a szövetség vezetője és Szabó Rebeka országgyűlési képviselő beszélt vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bajnai Gordon hétfőn még nem akar egyeztetni, szerinte tavasszal még mindenkinek van dolga
Bajnai Gordon hétfőn még nem akar egyeztetni, szerinte tavasszal még mindenkinek van dolga

"Az Orbán-Simicska-rezsim már a vereségre készül: fél az utána következő igazságszolgáltatástól. Ezért, ahogy a krimikből ismerjük, a tolvaj visszatér a tett helyszínére, és megpróbálja eltüntetni a bizonyítékokat" - mondta a volt kormányfő arra utalva, hogy egy pénteken megjelent kormányrendelet alapján a nyertes földbérletpályázatokat nyilvánosságra hozzák, ám a pályázatokat a jövőben csak egy példányban kell benyújtani a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA), közjegyzőnél már nem kell azokat letétbe tenni. A korábbi pályázatok letétbe helyezett példányait pedig megsemmisítik, az alapkezelő egyúttal minden vesztes pályázatot visszaküld a gazdálkodónak.

Bajnai Gordon szerint a kabinet arra reagált így, hogy az Együtt-PM szövetség bejelentette: kormányra kerülve megteremtenék annak lehetőségét, hogy a bíróságok soron kívül vizsgálják felül a földbérletpályázatok eredményét. Úgy látja, az Orbán-kormány el akarja venni a későbbi bírósági eljárások lehetőségét. "Nem fogjuk hagyni: rögzítjük a nyomokat" - jelentette ki.

Szabó Rebeka elmondta: azért, hogy később igazságot szolgáltathassanak, arra kérik a pályázaton vesztes gazdákat, az NFA-tól kapott borítékot felbontatlanul küldjék el az ő képviselőházi címére. Az ellenzéki párt közjegyző előtt letétbe helyezné ezeket, majd a vesztes pályázatokat összehasonlítaná a győztesekkel.

Ugyanakkor tudva, hogy minden vesztes pályázat nem jut el hozzájuk, a PM azt ígéri: kormányra jutva új pályázatot írnak ki azokban az esetekben, amikor nem helyi gazdálkodó győzött, illetve amikor egy érdekeltség 150 hektárnál többet nyert el.

Bajnai Gordon ezt azzal egészítette ki: az áldozatok készüljenek arra, hogy igazságot szolgáltatnak nekik, "a tettesek, az új fideszes földurak pedig ne nagyon rendezkedjenek be", ne gondolják, hogy megtarthatják a tisztességtelenül szerzett földjüket.

A volt miniszterelnök kérdésre beszélt a reklámadó bevezetésének tervéről is. Szerinte az Orbán-kormány hatalma megőrzése érdekében el akarja üldözni az országból a még független médiumokat, elsősorban a kereskedelmi televíziókat, hogy "azokat is Simicska Lajos birtokolhassa".

Arra a kérdésre, támogatná-e a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről készült titkosszolgálati jelentés nyilvánosságra hozását, Bajnai Gordon azt mondta, volt kormányfőként titokgazdája a dokumentumnak, így nem beszélhet annak tartalmáról, a döntés joga pedig a mindenkori kormányé.

Általánosságban közölte: helyesnek tartaná, ha lenne elszámolás az elmúlt húsz év összes olyan ügyéről, amelyben a titkosszolgálatok is érintettek.

Hozzátette: az őszödi beszéd és annak utóélete jó példa arra, miért van szükség korszakváltásra, hogy a jövőben senkinek se kelljen hazudni a kormányra jutáshoz, és politikusok ne zsarolhassák egymást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.