Bajnai-csomag: visszafoglalkoztatási tilalom a közszférában is

Érdemi és konstruktív volt az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának delegációja és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt közötti, ma délelőtti találkozó. A Bajnai-csomag tovább formálódik: szigorodnak a visszafoglalkoztatás keretei, de gondolkodnak az árfolyamkockázatot kezelni képes szabályokon is.

A korábbi hasonló egyeztetésektől eltérő hangulat és hangütés jellemezte az MSZP frakcióvezetése és Bajnai Gordon közötti találkozót ma délelőtt. A frakciótagok már „miniszterelnökként" viszonyultak Bajnaihoz, az általa ismertetett válságkezelő programot (pontosabban annak szóban kiegészített vázát) az erre szabad mandátummal rendelkező kormányfő programjaként kezelték.

Szándék a program felpuhítására, a korábbi megállapodások felmondására nem volt. Információink szerint a szocialisták ifejezetten pozitívan viszonyultak azokhoz az intézkedéstervekhez, amelyek a foglalkoztatás javítását célozzák.

Bajnai Gordon értesüléseink szerint komplex elképzeléseket vázolt a GYES-ről, GYED-ről visszatérők foglalkoztatásának javítására vonatkozóan éppúgy, mint arról, hogy az „Út a munkába" programot hogyan terjesztené ki a különösen nagy foglalkoztatási igényű agráriumra.

A munkaerőpiac élénkítése érdekében tett lépésként esett szó arról is, hogy a nyugdíjazás utáni visszafoglalkoztatás „tilalmát" - valójában: a feltételek szigorítását - kiterjesztené a közszférára is, hogy ebből a szempontból is csökkenjenek az aránytalanságok, igazságtalanságok a köz- és a privát szférában dolgozók lehetőségei között.

Kifejezetten támogatta a képviselőcsoport delegációja azokat az elképzeléseket, amelyeket a kormányfőjelölt a különböző hitelt felvevők védelmében igyekszik meghozni: az árfolyamkockázatot nagyrészt kezelni képes új szabályozáson dolgozik a Bajnai-stáb a devizahitelesek védelme érdekében, míg a fogyasztási hitelt felvevők érdekében erősebb fogyasztóvédelmi kontroll megvalósítását tervezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.