Bajnai az Országgyűlés gyakorlatát követte

Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök nem követett el jogsértést vagyonnyilatkozatával, csupán az Országgyűlésben kialakult joggyakorlat követte, amikor nem tüntette fel, mekkora osztalékot vett fel cégétől.

Az ellenzéki politikus erről más témában tartott szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt egy kérdésre válaszolva. A Magyar Hírlap szombati számában arról írt, az Országgyűlés mentelmi bizottsága elé kerülhet Bajnai Gordon képviselői vagyonbevallási ügye, mivel a képviselőségről már lemondott korábbi kormányfő tavalyi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel céges osztalékát, továbbá élettársáról sem tett említést.

Szigetvári Viktor ezzel összefüggésben közölte, Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke vagyonnyilatkozatában az szerepel, hogy egy ügyvédi irodához kötődően rendszeresen vesz fel osztalékot, de ennek összegéről a kormánypárti politikus szintén nem adott tájékoztatást.

Hozzátette továbbá, hogy Vejkey Imre, a mentelmi bizottság kormánypárti elnöke vagyonnyilatkozata szerint nem függesztette fel ügyvédi munkáját, ebből származó adóköteles jövedelmet azonban nem tüntetett fel a politikus.

Az Együtt társelnöke ezekre az esetekre is hivatkozva úgy fogalmazott, amit Bajnai Gordon ebben az ügyben tett, az teljes mértékben összhangban van az Országgyűlésben kialakult joggyakorlattal.

Megjegyezte még, hogy Bajnai Gordon társaságának éves osztaléka nyilvános adat, bírósági jegyzőkönyvekből hozzáférhető, így a volt kormányfő, ha akarná sem tudná eltitkolni.

Szigetvári Viktor ebből arra következtet, hogy a "Fidesz hazug kommunikációs terelőakciójáról" van szó, amely éppen akkor merül fel, amikor le kell adni a "fideszes simliző, ingatlanmaffiázó, növekvő területű lakásokat tulajdonló, korrupt képviselők" vagyonnyilatkozatait.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, Bajnai Gordon a 2014-es országgyűlési választásokat követően csupán néhány hétig volt képviselő, amiért sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem vett fel. "Ahogy miniszterelnökként sem vett fel fizetést, szemben Orbán Viktorral" - tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.