Bajnai: 14 milliárdot buktunk az IMF-hitel visszafizetésén

Bajnai Gordon szerint Magyarország 14 milliárd forintot bukott a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) felvett hitel idő előtti visszafizetésén. Az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, számos fontos gazdaságpolitikai lépés megvalósítását segítette, hogy Magyarország az utóbbi években folyamatosan elszakadt a valutaalaptól, az IMF-hitel tavalyi előtörlesztése pedig befektetői szempontból fontos bizalomépítő lépés volt.

Bajnai Gordon közleményében azt írta, az IMF-hitel idő előtti visszafizetésén veszített az ország, a lépés következtében a magyar állam meglévő tartozását egy drágább hitellel váltotta ki. Szerinte ez olyan, mintha egy banki tartozást uzsorahitellel végtörlesztenének: Magyarország 14 milliárd forintot bukott Orbán Viktor és Matolcsy György ezen "propagandahúzásán".

A volt miniszterelnök a paksi erőmű bővítésével összefüggésben közölte, Magyarország az oroszoktól közel kétszer drágább hitelt vesz fel az atomerőmű építésére, mint amilyentől az IMF esetében nagy csinnadrattával megszabadult. Ez a hitel - folytatta - ráadásul az ország pénzügyi-gazdasági szuverenitásának feláldozásával is "meg van fejelve": az áram kétszer annyiba fog kerülni, mint ma, a gazdaság pedig az orosz hatalmi-pénzügyi érdekeknek lesz alávetve évtizedekre.
Bajnai Gordon úgy fogalmazott, a magyar kormány ebben a kérdésben is hazudik a magyar családoknak és magyar vállalkozásoknak, pedig a hazugság felárát éppen nekik kell megfizetniük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.