Bajai választási csalás: íme, az ítélet

Kampánycsendsértés történt Baján, emellett egy fontos választási alapelv, az önkéntesség elve is sérült – mondta ki jogerős végzésében a Kecskeméti Törvényszék.

„A törvényszék a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság (…) határozatát megváltoztatja és megállapítja, hogy Baja város 03. számú egyéni választókerületében a 2013. szeptember 22. napján tartott időközi önkormányzati választáson a 32. számú szavazókörben kampánycsendsértés történt” – mondta ki jogerős végzésében  a Kecskeméti Törvényszék műlt szombaton. 

A bíróság ugyanakkor megsemmisítette a helyi választási bizottságnak a szeptember 22-én tartott időközi önkormányzati választás eredményét megállapító határozatát, és „Baja város 03. számú egyéni választókerületében, a 32. számú szavazókörben a szavazást megismételteti”.

A bíróság tehát – a helyi és a területi választási bizottsággal szemben úgy értékelte, hogy a kifogáshoz mellékelt videofelvételeken „egyértelműen beazonosítható a felvételkészítés helye, amely a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. bajai telephelye, amely a bajai 32. szavazókörnek adott helyet”. 

Bár a felvétel hanganyaga „valóban nem egyenletes minőségű, de az ügy eldöntése szempontjából releváns részletek érthetőek, tartalmuk egyértelműen megállapítható” – szögezi le indoklásában a törvényszék. Vagyis: egy Lakatos nevű személy valóban azt mondta, hogy „hátrányos helyzetű öreg hölgyeket hordok be, akik nem tudják megoldani, hogy ide jöjjenek”, „ebben szerintem nincs semmi törvény..., nem buszokkal hordom a választókat, hanem ...kocsival”. Ezt Lakatos Széll Péternek és a vele együtt lévő férfinak mondja. A bíróság szerint a felvételen tisztán kivehető az is, amikor ugyanez a személy valakihez a következő kérdést intézi: „Elnök Úr! Van olyan, hogyha háromszor itt vagyok vagy akár tízszer, az valami jogot sért… törvényvétség?” A válasz egy rövid időre látható férfitól érkezik: „Semmi....ötvenszer is.” 

A helyi választási bizottság álláspontja: a „bizonyítékok nem támasztják alá, hogy történt szervezett szállítás, illetve ezzel megvalósuló ingyenesen juttatott szolgáltatás, továbbá, hogy a szolgáltatás alkalmas volt-e a választói akarat befolyásolására”.

A „csatolt bizonyítékok a szervezett szállítás tényét, vagyis az ingyenesen juttatott szolgáltatást és annak választói akarat befolyásolására alkalmas voltát nem bizonyították” – érvelt a területi választási bizottság. A videofelvételekkel kapcsolatban pedig úgy vélte, hogy azokból nem derül ki, hol készültek a felvételek, illetve azok minősége miatt az elhangzott párbeszédek nem érthetőek”.

„A videofelvételen a Lakatos vezetéknevű személy érthetően kijelenti, hogy olyan választópolgárokat szállít, akik nem tudják megoldani a szavazókörbe való eljutást(…) Ennek alapján az állapítható meg, hogy olyan választók szállítására került sor, akik egyébként a szavazáson nem vettek volna részt, tehát választói akaratukban befolyásolták őket”. 

A még hatályos szabályok a kampánycsend megsértésének minősül a „választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása)” – idézte a törvényszék. Emellett az indokolás szerint egy fontos alapelv, az önkéntesség elve is sérült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.