Kőrös Gusztávot hamis váddal gyanúsítja az ügyészség

Négy rendbeli hamis vád megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya Kőrös Gusztávot, a bajai videó-ügy egyik kulcsfiguráját. Kőrös a nyomozóügyészek előtt tagadta bűnösségét, de nem tett panaszt a gyanúsítás ellen. Szabadlábon védekezhet.
Tavaly, nem sokkal a megismételt bajai időközi önkormányzati képviselő választás után  közölte a hvg.hu, hogy „Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján". A választást a kormánypárt jelöltje nyerte. A csalás bizonyítékát az MSZP elnöke sajtótájékoztatón tette közhírré, ám három nappal később a rendőrség hivatalosan bejelentette: a felvétel hamis, azonosították a felvételen szereplőket és a helyszínt is, ahol a beszélgetés történt.

A felvételen az látható és hallható, hogy egy, akkor még azonosítatlan férfi 200 ezer forintot ajánlott a helyi cigányságnak, ha az időközi választáson a Fidesz jelöltjére szavaznak. Később a rendőrség a film valamennyi szereplőjét és a készítőit is kihallgatta, így Kőröst is, aki akkor még a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja volt. (A videóbotrány kirobbanása után kizárták.)

Kőrös a sajtóhoz kiszivárgott hírek szerint a rendőrségen azt vallotta, hogy Király György, az MSZP sporttagozatának vezetője rendelte tőle a videót, amolyan oktatófilmnek, hogy miképpen próbálják a fideszesek megvásárolni a romák szavazatait. Elmondása szerint a bajai időközi választás két fordulója között találkozott Királlyal az MSZP székházában, akkor kapta a megbízást.

Királyt is kihallgatta a rendőrség, de ő tagadta, hogy ő lenne a hamis videó megrendelője. Később beleegyezésükkel mindkettőjüket hazugságvizsgálatnak vetették alá. Bár e vizsgálat eredménye titkos, a szóbeszéd szerint a poligráf Király igazmondását valószínűsítette.

Kőrös elmondása szerint a szocialisták Fejér megyei sporttagozati elnökének, Károlyi Attilának adta át az elkészült videót, aki azt bevitte az MSZP Jókai utcai székházába. Hamarosan kiderült, hogy a videót végül az MSZP székházában adta át Déri Balázs kommunikációs igazgató Gavra Gábornak, a hvg.hu főszerkesztőjének, aki utóbb elismerte, hogy ellenőrizetlenül adta közre a felvételt és a hozzá kapcsoló írást, annak hangzatos és tényszerűnek látszó címével. (Az ügy miatt Déri és Gavra is lemondott posztjáról.)

Az ügyészség most hamis vád bűntettének megalapozott gyanúja miatt azért hallgatta ki Kőröst, mert a hamis felvételen szereplő négy férfiről azt a látszatot keltette a hatóságok előtt, hogy ők a választások rendje elleni bűncselekmény elkövetésére készülnek; pénzért egy meghatározott párt jelöltjére fognak szavazni.

Nagy Andrea szóvivő a gyanúsítás tényét megerősítve lapunknak csak annyit mondott, hogy az ügynek egyelőre csak egy gyanúsítottja van. Folytatódik azonban a nyomozás, amely reményeik szerint az ügy minden részletére kiterjedően feltárja majd, hogy történtek-e még más bűncselekmények is. Feltehetőleg így tisztázódik majd az is, hogy ki rendelte a videót, kinek az ötlete volt ez a kampányfogás.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.