Nyilvános kivégzést játszott a polgármester, uszítással vádolják

Folytatólagosan elkövetett, közösség elleni uszítás bűntette miatt vádat emelt Orosz Mihály Zoltán, Érpatak független polgármestere ellen a Nyíregyházi Járási Ügyészség. Orosz tavaly nyáron Izrael vezetőit ábrázoló bábukat akasztatott fel.

Zsíros Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint Orosz Mihály Zoltán 2014 nyarán egy ünnepségen a község polgármestereként beszédet mondott az önkormányzat épülete előtt. "A beszéd célja az volt, hogy a hallgatóságban bizonyos csoportokkal szemben félelemérzést, ellenszenvet, gyűlöletet alakítson ki, egyidejűleg az általa hamisan beállított támadással szembeni fellépésre buzdított" - ismertette a főügyész.

Zsíros Zsolt a vádiratot idézve elmondta, a vádlott az önkormányzat alkalmazásában lévő személlyel Izrael vezetőit ábrázoló bábukat akasztatott fel, nyakukba megalázó tartalmú feliratot helyeztetett, valamint megtaposott egy Izrael zászlaját utánzó, de szabadkőműves jelképeket tartalmazó papírlapot. A polgármester a rendezvény utáni hagyományőrző megemlékezésen is gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott. Mindkét eseményről felvételt készíttetett és felrakatta az internetre.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint a sérelmes internetes adattartalmak végleges hozzáférhetetlenné tételét indítványozta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.