Ázsiában dobog-e a világgazdaság szíve?

A keleti nyitás nem ideológia, hanem ésszerű válasz a világgazdaság kihívásaira – fogalmazott Szijjártó Péter államtitkár a kőszegi Tranzit fesztiválon, ahol Újhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke és Salát Gergely egyetemi docens volt a beszélgetőpartnere.

A Tranzit fesztivált a Kommentár Alapítvány szervezi a közéleti párbeszéd szándékával, résztvevői főleg a jobboldali értékekhez kötődő fiatalok, egyetemisták. A rendezvényre szívesen járnak a politikusok, fölvázolják kormányuk jövőképét, esetenként addig még nem nyilvános közeli lépéseit. Tavaly például Orbán Viktor "a kétharmad áll, mint a cövek" kijelentése mellett itt tudatta, hogy készülnek az E-ON visszavásárlására.

Orbán Viktor az idén nem megy a kőszegi fesztiválra, politikustársai közül azonban sokan vendégeskednek ott. Az ellenzékiek közöl az MSZP, s az LMP néhány prominensét is meghívták.

A nyitó vita a Keleti nyitás, nyugati fogadás címet kapta. Szijjártó Péter államtitkár azzal érvelt, hogy ha exportbővítést akar az ország, akkor jelen kell lenni a dinamikusan fejlődő Keleten, főként Kínában. Ujhelyi ezzel a pragmatikus megközelítéssel teljesen egyetértett, de megjegyezte: nem kellene ideológiai szósszal leönteni a keleti kapcsolatok erősítését célzó törekvéseket.

– Valóban Ázsiában dobog-e a világgazdaság szíve? – tette föl a kérdést Salát Gergely docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai tanszékéről. Felhívta a figyelmet arra, hogy noha ő is rendkívül fontosnak tartja a keleti kapcsolatokat, de az Európai Unió három vezető nagyhatalmának a gazdasága összességében nagyobb.

– Hasra esni nem kell Kínától – fogalmazott. Azt is fölvetette, hogy lehet-e beszélni keleti nyitásról.

Szerinte tíz éve minden kormány megpróbált a keleti gazdaság felé fordulni, ami változott, az a Fidesz retorikája.

Ujhelyi is emlékeztetett arra: a Fidelitas aktivistái korábban a nagykövetség előtt tüntettek azért, hogy "a kínai kommunista zokniárusokkal Magyarország ne vegye fel a kapcsolatot." Sietett hozzátenni azonban, hogy a Fidesz jelenlegi keleti politikáját támogatja.

Salát Gergely megjegyezte: a politikusoknak nem sok közük van a gazdasági kapcsolatok alakulásához, az üzleteket ugyanis a cégek kötik.

– A politika szerepe valóban korlátos, de sok mindent elronthat, viszont jó alapot, hátteret adhat a vállalatok tárgyalásaihoz – mondta Szijjártó. Beszélt arról is, hogy akár a mostani gazdasági és külképviseleti rendszer átalakítására is szükség lehet a hatékonyabb kapcsolatok érdekében.

Salát Gergely is kérdezett: Miért követte el Orbán Viktor  azt a "bárdolatlanságot", hogy lemondta kínai útját, s ezzel "óriási diplomáciai botrányt" okozott.

Szijjártó szerint a kínai miniszterelnök megértette – sőt szóbeli jegyzékben is tudatta –, hogy ha Magyarországot bántás éri, egy ellene készült, s az államtitkár által jelzőkkel most nem minősített  jelentést tárgyal az Európai Parlament, akkor a miniszterelnöknek ott a helye, hogy megvédje az országát.

A rövidesen Kínába utazó Ujhelyi – aki egyben a szegedi Konfuciusz intézet vezetője is – hangoztatta: az MSZP nevében azt fogja képviselni, hogy mielőbb kerüljön sor a két kormányfő találkozójára. Kuliszatitokként elárulta: a magyar kormány első közleménye azzal magyarázta az út lemondását, hogy a választójogi törvény módosítása miatt kell itthon maradnia Orbán Viktornak.

– Felhívtam Szijjártó Pétert,  kértem, módosítsák ezt a magyarázatot, s – nem tudom mennyire az én javaslatomra – de mindez meg is történt - mesélte az Országgyűlés alelnöke.

A beszélgetés során szóba került az azeri baltás gyilkos szabadon engedése is. Szijjártó megismételte a már korábban mondottakat, miszerint nem példa nélküli esetről van szó, ráadásul a nemzetközi jog alapján jártak el. Az azóta folyítatott azeri gazdasági tárgyalásokon ezt a témát még csak szóba sem hozták a partnerek, érvelt az államtitkár.

– Azért a kormány ezzel a lépésével bokán rúgta önmagát – vélte Ujhelyi.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy bár a gazdaság viszonylag önálló életet él a politikától, de azért "minden kijelentésnek hosszú árnyéka van."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.