Azonnali hatállyal hazahívják az MTI berlini tudósítóját

Azonnali hatállyal hazahívja az MTI berlini tudósítóját, Dorogman Lászlót - értesült a NOL. Állítólag indoklás nélkül, egyoldalúan mondták fel a tudósító berlini kiküldetési szerződését. Az MTI vezetői megkeresésünkre nem kívántak nyilatkozni a távirati iroda történetében példátlannak számító ügyben.

Dorogman László tavaly augusztusban foglalta el állomáshelyét a német fővárosban. A tapasztalt újságíró Berlint és Németországot jól ismeri, hiszen már kétszer - a falomláskor, majd pedig az ezredfordulón - dolgozott a volt NDK-ban, majd az újraegyesített országban az MTI állandó tudósítójaként. 1989 októberében azon három magyar újságírók egyike volt, akiket az NDK hatóságai kiutasítottak Lipcséből, mert tudósítani akartak a Honecker-rezsim elleni tömegtüntetésekről.

Egyes - meg nem erősített hírek szerint - visszahívásában szerepet játszhattak a müncheni Süddeutsche Zeitungban múlt héten megjelent Kocsis Zoltán-interjú körüli viharok. A világhírű zongorista és karmester - Magyarországon heves vitákat kiváltó - interjúját először a Hírszerző című portál közölte.

Értesüléseink szerint a Kocsis Zoltán-interjú állítólag csak a Süddeutsche Zeitung müncheni kiadásában jelent meg, az MTI-tudósító által kapott berliniben azonban nem. Forrásaink szerint az interjút a müncheni magyar főkonzulátus juttatta el Budapestre, mindez azonban nem érdekelte az MTI vezetőit.

Emlékezetes az is, hogy Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a magyar médiatörvény kapcsán megnyilvánult nemzetközi bírálatok miatt többször élesen bírálta az MTI-t. A többi között azt vetette a hírügynökség szemére, hogy az MTI munkatársai rosszul adták vissza vagy „félrefordították" például a német kormány helyettes szóvivőjének nyilatkozatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.