„Azokat tartják távol a voksolástól, akik lábbal már szavaztak”

Online aláírásgyűjtésbe kezdett Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A szocialista politikus azért kezdett akciózni, mert nem ért egyet az Alkotmánybíróság azon döntésével, hogy különböző szabályok szerint szavazhatnak a magyarországi lakcímkártyával rendelkező külföldön élők és az ilyennel nem rendelkező határontúliak.

„Kötelességünk lenne egyenlő választási jogot adni a magyar határtól néhány kilométerre, Nagyváradon élő magyaroknak és a több ezer kilométerre dolgozóknak” – mondta Ujhelyi, aki úgy gondolja, semmi nem indokolja a jelenlegi törvénykezést, mely szerint a magyar lakcímmel rendelkezők továbbra is csak személyesen adhatják le voksaikat egy konzulátuson, míg más határon túli szavazók levélben is élhetnek állampolgári jogukkal. Az EP-képviselő szerint egyenesen választási csalás, ahogyan a kormánypártok átírták a választási törvényt, ugyanis így „azokat tartják távol a voksolástól, akik korábban már lábbal szavaztak, azaz elmentek az országból” – magyarázta Ujhelyi.

Ujhelyi István – aki jelenleg az MSZP egyik alelnöke is – azt is bejelentette, hogy a következő két évben is vállalna valamilyen tisztséget a szocialista pártban. Hogy pontosan milyet, azt még nem tudja, csak annyi biztos, hogy az európai ügyekért felelős ember szeretne lenni a pártban. Valószínűleg ezt újból alelnökként tudná ellátni, így nagy eséllyel ezt a posztot célozza újra.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.