Az utcán kampányol Budapesten az MSZP

Intenzív, kéthetes utcai "kitelepülő kampányt" indított az MSZP Budapesten, hogy visszaszerezze a fővárosiak bizalmát.

A kampányt csütörtökön nyitotta meg a Gellért téren Lendvai Ildikó pártelnök, Burány Sándor fővárosi elnök, Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezető, valamint Horváth Csaba, a budapesti ügyekért felelős kormánybiztos.

Burány Sándor a kampányról azt mondta: a fővárosi MSZP a programját szeretné megismertetni a választókkal.
Lendvai Ildikó szerint két út áll az ország és a választók előtt, az egyik az európai egységet, a haladást és a demokrácia megőrzését, a nyitott, büszke országot képviseli, a másik a bezárkózást, a szomszédokkal való összevetést, a múlt iránti nosztalgiát jelenti.

Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a budapestiek mindig számíthattak a szocialistákra és a szocialista kormányokra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.