Az üres kórház is méregdrága

Nincs vevő az egykori fővárosi egészségügyi intézmények korábban bezárt, üresen álló ingatlanaira: a több mint egy tucat épület őrzése-fenntartása évi több százmillió forintba kerül. Mintegy 70 milliárd forintnyi ingatlanvagyon vár új gazdára, ám az épületek egyelőre csak viszik a pénzt.

Több mint egy tucat, értékes egykori fővárosi egészségügyi ingatlan áll kihasználatlanul, az eladásukból remélt milliárdos bevétel egyelőre álom. Közben az őrzésük évi több százmillió forintba kerül – tudta meg a Világgazdaság.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tizenkét olyan ingatlant tart nyilván, amelyek nem is olyan régen még egészségügyi célokat szolgáltak, de már évek óta üresen állnak. Az MNV Zrt. a Világgazdaság kérdésére nem adott konkrét választ arra, milyen piaci értéket képviselnek most ezek az ingatlanok, de a legnagyobb ellenzéki párt több publikációban is 70 milliárd forintra tette ezt az összeget.

Azt, hogy a több tízmilliárdos becslés nem túlzás, bizonyítja, hogy számos igen értékes épület, vagy inkább telek szerepel a listán, mivel az építmények meglehetősen lerobbant állapotban vannak. Ezek fenntartása évente mintegy 180 millió forint kiadást jelent. Az az összeg azonban, ami jelenleg kihasználatlanul álló egykori budapesti egészségügyi ingatlanok őrzésére megy el, ennél is tetemesebb.

Egyelőre nincs hivatalos állásfoglalás arról, hogy az év elején az államhoz került egészségügyi intézmények közül melyek értékesítése, esetleg kiürítése és későbbi eladása jöhet szóba. Az ellenzéki szocialisták szerint mindenesetre a 12 átvett fővárosi kórházzal százmilliárdos vagyonhoz jutott az állam - írja a Világgazdaság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.