Az újjáválasztott Csurka államosítást követel

Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnökévé a szervezet vasárnapi, XVI. országos gyűlésén; újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is.

"A megváltozott helyzetre tekintettel" alapszabályt módosítottak, az új dokumentum már nem a rendszerváltás, hanem a magyarság megmaradásának ügyével foglalkozik - mondta az eseményt követő sajtótájékoztatón az elnök, akit ellenjelölt nélkül, a leadott 93 voksból 89-cel választottak újra.

Hozzátette: egy most elfogadott határozatukban követelik "a nemzetállam magyarországi megerősítését", például államosítások útján.

Tájékoztatása szerint a vasárnap elfogadott, új szervezeti struktúrában már nem szerepel a választmány intézménye, ahogy a regionális struktúra sem, amely "nem vált be, inkább akadályozta a kibontakozást"; ehelyett létrehozták a megyei elnökök tanácsát, amelyben azok a vezetők foglalhatnak helyet, akiknek megyéje tudott listát állítani a legutóbbi országgyűlési választásokon.

Az országos gyűlésen mondott zárszavában Csurka István úgy foglalta össze a tanácskozás üzenetét: "Magyar kézbe a hatalmat Magyarországon, rendet, magyar keresztény rendet Magyarországon!".

Ugyanakkor megjegyezte: a MIÉP helyzete nem rózsás, hiszen míg a megalakulás utáni években "addig szidtak bennünket, hogy besurrantunk a parlamentbe", most "következetesen végrehajtott műveletként" elhallgatják őket és üzenetüket, miközben "igazságaikat" más politikai erők forrásmegjelölés nélkül veszik át, és azokat legyengítve hirdetik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.