Az ügyészség szerint nem bűncselekmény Gaudi-Nagy holokausztozása

Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő ellen a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt tett feljelentéseket.

Ezt Polt Péter legfőbb ügyész közölte az MSZP-s Steiner Pál írásbeli kérdésére adott, az országgyűlési honlapon szerdán közzétett válaszában.

Gaudi-Nagy Tamás ellen két feljelentés is érkezett – az egyik a Demokratikus Koalíciótól (DK) – az auschwitzi emlékhellyel összefüggő, május 23-i parlamenti kijelentése miatt. A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitájában a jobbikos képviselő támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski emlékhelyre vonatkozó javaslatokat.

Arra az MSZP-s kezdeményezésre viszont, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, azt mondta, nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.

A felszólalás után Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője közleményt adott ki, kijelentve, hogy senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét, milliók szenvedését és halálát. Az MSZP is tiltakozott, legfőbb ügyészi eljárást követelve, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pedig Kövér László házelnöktől kért intézkedést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.