Az SZDSZ lezárta a Kóka-dossziét

Retkes Attila és az SZDSZ ügyvivő testülete (üt) a jövőben nem foglalkozik Kóka János személyével - jelentette be a testület pénteki ülésének szünetében tartott tájékoztatóján a pártelnök.

Retkes Attila azt mondta, miután Kóka János nem is válaszolt azokra a felszólításokra, amelyekben azt kérték, mondjon le a frakcióvezetői posztról, "tudomásul vesszük, hogy az SZDSZ-frakció technikai vezetője Kóka János marad". Megítélésük szerint ebben a kérdésben eljutottak a demokratikus lehetőségek határáig. Az pedig, hogy Kóka János válaszra sem méltatta a lemondására vonatkozó felszólalásokat, a frakcióvezetőt minősíti.

Az elnök úgy fogalmazott, az SZDSZ-frakció tagjaival viszont elindult egy érdemi párbeszéd; 19 önálló képviselőről van szó, akiknek liberális demokrataként saját lelkiismeretük szerint kell felszólalni és indítványokat tenni a parlamentben. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a képviselők függetlenül viselkednének az SZDSZ-től és annak ügyvivő testületétől. Minden képviselőre számítanak, aki az új SZDSZ politikáját tudja és akarja képviselni.

Az MTI kérdésére, hogyan tudják a pártot képviselni a parlamentben, ha nem tárgyalnak a frakcióvezetővel, Retkes Attila azt mondta: a frakció tagjain keresztül. Szorgalmazzák, hogy a következő üt-üléstől kezdve a frakció tagjai minél nagyobb számban vegyenek azokon részt,  hogy egyeztetni tudják a szakpolitikai álláspontokat.

Az SZDSZ szakpolitikai kabinetjei augusztus 31-ig alakulnak meg és szeptember 15-ig már a nyilvánosság számára is elérhető lesz az álláspontjuk, amit szeptember-októberben vitára bocsátanak. Novemberre pedig elkészül egy olyan anyag, amely egyrészt a párt választási programja, másrészt egy részletesebb formában megírva a 2010-es évek, azon belül is a 2010-2014 közötti parlamenti ciklus minden fontos társadalmi problémájára szabadelvű választ ad. Fontos, hogy a liberalizmusnak 2010 után is erős képviselete legyen a parlamentben, az önkormányzatokban és a társadalomban.

Arra a kérdésére, miszerint éppen abban az időszakban lépett be az SZDSZ-be, amelyben - véleménye szerint - a párt nem volt elég hiteles és következetes, az elnök azt mondta: az SZDSZ rengeteg értéket teremtett, és biztos benne, hogy a legdemokratikusabb és legkövetkezetesebb párt, de nem volt elég hiteles és következetes. Emiatt a választók egy része elfordult az SZDSZ-től, és ők egyrészt ezeket a választókat szeretnék visszanyerni, illetve új társadalmi csoportokat is megszólítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.