Az SZDSZ-nek sem tetszene a személyazonosító jel bevezetése

A Szabad Demokraták Szövetsége ellenzi a Nemzetbiztonsági Hivatal javaslatát, amely visszaállítaná az univerzális személyazonosítót Magyarországon - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Kovács Kálmán.

Az SZDSZ országgyűlési képviselője úgy fogalmaz, a liberálisok szerint a feketegazdasággal szembeni küzdelemben a titkosszolgálatoknak jelenleg is rendelkezésére állnak a megfelelő eszközök arra, hogy indokolt esetben az adózók adataihoz hozzáférjenek.

Kovács Kálmán arra is felhívta a figyelmet, hogy a kérdésben a szabad demokraták álláspontja megegyezik Jóri András adatvédelmi ombudsman véleményével, ugyanis még a jelenlegi garanciák mellett is előfordulnak visszaélések.

A közlemény leszögezi, az SZDSZ szerint az univerzális személyazonosító alkotmányellenes, ezért visszaállítása esetén a párt az Alkotmánybírósághoz fordul.

Jóri András adatvédelmi biztos hétfőn az MTI-nek nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte az NBH javaslatát. Úgy fogalmazott, az Alkotmánybíróság közvetlenül az alkotmányból, és nem az adatvédelmi törvényből vezette le azt az értelmezést, hogy Magyarországon nem lehet általános személyazonosító.

Az ombudsman felhívta a figyelmet, hogy egy államérdeket érvényesítő szerv, mint az NBH, mindenkor csak az alkotmányos keretek között érvényesítheti az állam érdekét, illetve a szabályozási javaslatainál is figyelembe kell ezeket vennie.

Az NBH elemzésében azt írta: jelenleg nem létezik univerzális azonosító, tekintettel arra, hogy egy 1991-es alkotmánybírósági határozat kimondta, hogy a személyazonosító jel (úgynevezett személyi szám) univerzális azonosítóként való alkalmazása, illetve a személyes adatok meghatározott cél nélküli, tetszőleges jövőbeni felhasználásra való gyűjtése és feldolgozása alkotmányellenes.

A személyazonosító jel helyébe lépő Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ), a személyi azonosító, illetve az adóazonosító jel külön-külön hatósági igazolványok kiállítására kötelezte az illetékes szerveket, illetve kikötötte azt is, hogy azok egy helyütt nem szerepelhetnek.

A hivatal szerint a kialakult helyzet következménye, hogy egy-egy személy vonatkozásában nem vizsgálható együtt a jövedelem, az adózás, az adó- és közterhek megfizetése, az egészségügyi, foglalkoztatási jogviszony, illetve a vagyonnyilvántartások.

Az NBH úgy látja, a probléma nem elsősorban informatikai természetű, a kérdés megoldásához indokolt lenne az adatgyűjtés célhoz kötöttségének újraértelmezése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.