Az OVB egyelőre jegeli az MDF-listát

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nem dönt az MDF országos listájának nyilvántartásba vételéről, azzal megvárja a Fővárosi Bíróságnak a jelöltállításokkal kapcsolatos határozatait - jelentette be Szigeti Péter, a testület elnöke az ülés kezdetén.

Mint mondta, három, az MDF-fel összefüggő téma is szerepel az OVB napirendjén. Hozzátette, annak azonban nincs akadálya, hogy tárgyalják a párt Nógrád megyei területi listájával kapcsolatos kifogásokat.

A másik "ügycsoport" a fővárosi területi listával függ össze, amelynek nyilvántartásba vételét szerdán a Fővárosi Választási Bizottság 3:2 arányban elutasított a pártdelegáltak szavazataival. Szigeti Péter közölte: ezzel (illetve az egyéni választókerületi jelöltek nyilvántartásba vételével) kapcsolatban "célszerű bevárni" a Fővárosi Bíróság jogerős végzését, ezért "ezzel várni kell".

Közölte, tekintettel arra, hogy ez összefügghet az országos lista nyilvántartásba vételével, ezért a mostani ülésen az OVB nem tárgyal az MDF országos listájának nyilvántartásba vételéről, erről várhatóan pénteken határoznak.

A többieknek megvan

Nyilvántartásba vették viszont a Jobbik, az LMP és a Civil Mozgalom listáját. Utóbbi kilenc, a két másik pedig 20-20 területi listát tudott állítani. Most tárgyalnak a a Fidesz és az MSZp országis listájáról is, de ez már csak formalitás, mert mindkét pártnak megvan lehetséges maximum, a 20 területi losta.

Országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek legalább hét területi listát tudtak állítani, az országos lista bejelentésének határideje kedd 16 óra volt.

A Jobbik esetében érdekesség, hogy az OVB a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt országos listáját vette nyilvántartásba, mivel még nem vált jogerőssé a Fővárosi Bíróság határozata arról, hogy a szervezet elhagyja a nevéből a "párt" szót. A Jobbik kezdeményezte ugyan a bíróságnál a névváltoztatást, amelyről a döntés március 12-én megszületett, de az még nem vált jogerőssé. Az OVB tehát a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt országos listáját vette nyilvántartásba, és ha jogerőssé válik a névváltoztatás, módosítják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.