Az Operettszínházat is államosítják

Állami fenntartású lesz január 1-től a Budapesti Operettszínház, miután elfogadta az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A javaslatot a Fidesz-KDNP-s képviselők 20 igen szavazatával fogadták el, az Együtt-PM két képviselője tartózkodott, az MSZP-s képviselők nem nyomtak gombot.

A Nagymező utcai teátrum fenntartója január 1-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz. A Budapesti Operettszínházhoz tartozó ingatlanok, így maga színházépület is - amelynek értéke 7,7 milliárd forint a nemrég készült vagyonértékelés szerint - ugyanakkor a főváros tulajdonában maradnak.

A kormány még októberben döntött arról, hogy az operettszínház januártól állami fenntartásba kerül.

A közgyűlés most megszavazta, hogy ezzel összhangban a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Operettszínház közötti fenntartói szerződés 2013. december 31-én megszűnik.

Az operettszínháznak januártól bérleti díjat kell fizetnie az ingatlanok használatáért, a közgyűlési határozat évi 220 millió forinttal számol. A bérleti szerződés határozatlan időtartamú lesz.

Az intézményi feladatok ellátásához szükséges ingó vagyon - például díszletek, jelmezek, bútorok - nyilvántartási értéken való átvezetéssel ingyenesen kerülnek az átvevőhöz, a vagyontárgyak kezelésének joga a Budapesti Operettszínházat illeti meg.

A határozat arra is kiterjed, hogy a közgyűlés a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére kiírt pályázati felhívást visszavonja, az új vezetői pályázat kiírása 2014. január elseje után az átvevő, azaz az Emberi Erőforrások Minisztériuma kizárólagos jogosultsága.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.