Jogerősen fogyatékosok

Másodfokon elutasították két fogyatékos roma fiatal keresetét, de ez az ítélet a két kártérítésre kötelezett közül csak az egyikre vonatkozik: az iskola időben, a megyei önkormányzat késve adta be fellebbezését.

Elutasította két, fogyatékosnak ítélt roma fiatal keresetét csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla, ezzel megváltoztatta az ügyben első fokon eljáró, alapjogok megsértése miatt a felpereseknek alperesenként 1-1 millió forint kártérítést megítélő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság döntését.

A két fiatal - az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány jogi képviselőinek támogatásával - azért perelte be iskoláját, annak fenntartóját és egy szakértői bizottságot, mert korábban fogyatékosnak, "sajátos nevelési igényűnek" minősítették őket. Álláspontjuk szerint ezzel sérült az egyenlő bánásmódhoz, az  esélyegyenlőséghez és az oktatás megválasztásához fűződő joguk.

Miután az első fokú eljárásban egy szakértő szerint a gyerekek vizsgálatai normál értékeket mutattak, a megyei bíróság ítéletében mindhárom alperest 1-1 millió forint kártérítésre kötelezte.

Az ítélet ellen az iskola és a megyei önkormányzat fellebbezett, az utóbbi pedagógiai szakértői intézete azonban - éppen az intézménnyel kapcsolatos átszervezések miatt - ezt késve tette meg, ezért esetében az elmarasztaló döntés jogerőre emelkedett. Így a két felperes fiút az intézet részéről megilleti 1-1 millió forint kártérítés.

A Debreceni Ítélőtábla ugyanakkor csütörtökön, jogerős ítéletében kimondta, hogy a fiatalokat nem érte kár, s "a mai napig is sajátos nevelési igényű gyerekek", ezért hatályon kívül helyezte a korábbi, az iskolát és az önkormányzatot elmarasztaló ítéletet.

Az ítélet ismertetése után Mohácsi Erzsébet, az alapítvány elnöke elmondta: országosan 12 gyerek esetében indult kártérítési eljárás szerintük indokolatlan fogyatékossá minősítés miatt.

Mint mondta, szeretnének véget vetni annak a több évtizedes folyamatnak, hogy roma gyerekeket indokolatlanul fogyatékosoknak minősítenek. A debrecenin kívül eddig Kecskeméten született jogerős  elutasító ítélet - tette hozzá.

Mohácsi Erzsébet kitért arra: alapítványuk még az idén közérdekű igényérvényesítési pereket indít az indokolatlan fogyatékossá minősítések megakadályozására három megyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.