Az ombudsman szerint visszás a terézvárosi csendrendelet

Szabó Máté a szabályozás mielőbbi felülvizsgálatát kezdeményezte. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt írta: a VI. kerületi önkormányzat túlterjeszkedett felhatalmazásán, mert helyi rendeletében felülírta a hatályos törvényi szabályozás tartalmi elemeit.

A jelentés összegzésében az ombudsman arra mutatott rá, hogy (a korábbi vezetésű) önkormányzat a kerületi lakosok magánszférához való jogának védelme érdekében alkotmányosan aggályos eszközt választott. Az önkormányzat nemcsak túlterjeszkedett a felhatalmazáson, hanem az elfogadott rendeletében kifejezetten felülírta a hatályos törvényi szabályozás tartalmi elemeit - tette hozzá.

Az ombudsman utalt arra, hogy a terézvárosi csendrendelet szabályozási koncepciója szerint az üzleteknek éjszaka zárva kell tartaniuk, de az önkormányzat jegyzője külön eljárásban engedélyezheti az ettől eltérő nyitva tartást.
Szabó Máté ez utóbbi külön "engedélyezési eljárásrend" megalkotását kifogásolta, mert így szerinte "semmi nem zárja ki az engedélyek megadásával kapcsolatos visszaéléseket". Ráadásul a szabályozás az átláthatóságot csökkentve kiszámíthatatlan módon korlátozza a kerületben az üzletek működési szabadságát.

Az ombudsman szerint a visszás helyzeten az sem változtat, hogy a jegyző tájékoztatása alapján egyetlen üzemeltető sem adta vissza működési engedélyét a rendelet hatálybalépése után.

A biztos a visszásságok orvoslása érdekében felkérte a terézvárosi képviselő-testületet, hogy hatvan napon belül vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a kifogásolt rendeletet. Kezdeményezte továbbá a jegyzőnél, hogy a rendelet alapján kiadott valamennyi határozatot haladéktalanul vonja vissza.

A biztos felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy a vendéglátóüzletek környezetében élő emberek magánszférához való jogának védelme érdekében kezdeményezze a kereskedelmi törvény olyan módosítását, amely előírja, hogy a vendéglátó üzletekben az éjszakai zene- és műsorszolgáltatás a kereskedelmi hatóság által lefolytatott eljárás keretében engedélyezhető.

A tavaly szeptember elsejével életbe lépett terézvárosi szabály értelmében az üzletek, vendéglátóegységek és szórakozóhelyek csak este 10 óráig tarthatnak nyitva, illetve - a megfelelő engedélyek beszerzése után - a nyitva tartási idő meghosszabbítható. Az üzletek a lakók legalább kétharmadának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak, de szeszes italt nem forgalmazhatnak ez idő alatt. A vendéglők és a szórakozóhelyek pedig - a hozzájárulás megszerzése után - legfeljebb éjjel 1 óráig lehetnek nyitva. A szabályozás ellen több civil szervezet is tiltakozott.

Tavaly november elsejével úgy módosították a rendeletet, hogy a lakók több mint ötven százalékának hozzájárulásával reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak az üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátó-ipari egységek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.