Geréb Ágnest megalázták

A bilincs alkalmazása önmagában nem jelenti az alkotmányos jogok sérelmét, azonban az ilyen korlátozás feltételeit és módját egyedi részletszabályok helyett törvényben lenne szükséges szabályozni. Az indokok között nem szerepelhet a nagy sajtóérdeklődés, az elővezetett személlyel rokonszenvezők száma, vagy a megfélemlítés szándéka - tartalmazza az állampolgári jogok biztosának jelentése.

Az előzetes letartóztatásban lévő szülésznőt az illetékes parancsnok döntésének megfelelően kéz- derék- és lábbilincsben vitték a büntetés-végrehajtási intézetből a bíróságra. Ott ugyan bírói utasításra levették a derékbilincset, de újabb utasítás hiányában rajta hagyták a lábbilincset, amely felsebezte a bokája környékét. Szabó Máté ombudsman a bv. országos parancsnokánál és a fővárosi főügyésznél tájékozódott, és a bilincsek alkalmazásának jog- és szakszerűségében nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A bv. intézetek mérlegelhetik a bilincs haszálatát, ha tarthatnak például a fogvatartott támadásától, szökésétől, vagy attól, hogy kárt tesz magában. Ez a mérlegelési jog azonban nem korlátlan, nem ment fel a körültekintő, célszerű, arányos és részrehajlás nélküli eljárás kötelezettsége alól.

A vizsgált ügyben a három bilincs együttes alkalmazásáról hozott döntés nem felelt meg ezeknek a követelményeknek, még akkor sem, ha büntetés-végrehajtás a rendelkezésére álló néhány napban nem tudta megítélni az előzetes letartóztatásban lévő szülésznő magatartásának kockázatait. A gyenge fizikumú asszonnyal szemben nem volt arányos a mozgáskorlátozó eszközök ilyen alkalmazása, ami az ombudsman álláspontja szerint sérti a jogállamiság, a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz való jogot.

Szabó Máté azt is hangsúlyozta, hogy önmagában nem jelenti az alkotmányos jogok sérelmét, ha a bv. intézetek bilincset alkalmaznak. Aggályos azonban, hogy annak szabályai törvényben, törvényerejű rendeletben, miniszteri rendeletben, országos parancsnoki intézkedésben, tehát különböző helyeken, különböző színtű jogszabályokban olvashatók. Kellő körültekintéssel, egységesen, törvényben indokolt szabályozni a kényszerítő eszközök használatának feltételeit, részletes szabályait. Amíg ez nem történik meg, sérül a jogállamiság elve, valamint az Alkotmány erre vonatkozó paragrafusa, mert alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg - foglalta össze az ombudsman, aki ezt az álláspontját jogalkotási javaslatként megküldte a belügyminiszternek. A bv. országos parancsnokát felkérte, hogy a szervezet teljes állományában továbbképzéseken tudatosítsák a bilincselés szükségességének és arányosságának követelményét. A biztos kérte az országos parancsnoktól, intézkedjen, hogy a bilincselés ne legyen megalázó és ne okozzon indokolatlan fájdalmat, sérülést a fogvatartottnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.