Az ombudsman hivatala a jogvédelem előretolt helyőrsége lesz

Szabó Máté országgyűlési biztos szerint az ombudsmani hivatal a jövő évtől az Alkotmánybíróság (Ab) egyfajta "előretolt helyőrsége, ügyfélszolgálata" lesz, mivel az alkotmányjogi panasz általános lehetősége megszűnik, az állampolgárok és a civil szervezetek pedig részben a hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa erről a Nemzeti Közigazgatási Intézet által kiadott Közszolgálat című lapnak nyilatkozva beszélt. A lapot kedden juttatta el a közigazgatási tárca az MTI-hez.

Szabó Máté a Közszolgálatnak adott interjúban kifejtette: az, hogy megszűnik az alkotmányjogi panasz általános lehetősége, és az állampolgárok, valamint a civil szervezetek részben az ombudsmani hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz, akár több ezerrel is megnövelheti a panaszok jelenlegi, évente nyolcezres számát. Ehhez jönnek még a helyettesektől, a speciális ombudsmani területekről érkező panaszok, így előfordulhat, hogy gyorsan tízezer fölé emelkedik a panaszok száma. Az országgyűlési biztos hozzátette: Sólyom László volt államfő mondta néhány éve, hogy az ombudsman az Ab jogesettára lehet - ez most megvalósulhat az új szabályozással.

Szabó Máté megjegyezte, az adatvédelem állományát leszámítva körülbelül 150 ember dolgozik jelenleg a hivatalban. Véleménye szerint szükség van olyan átmeneti időszakra, amikor felmérhetik, hogy az Alkotmánybírósághoz hány panasz fog beérkezni. "Mindenképpen hagyni kell a jelenlegi munkatársi gárdát dolgozni, és nem szabadna csökkenteni sem a személyzeti, sem az egyéb anyagi forrásokat" - hangsúlyozta.

Az Országgyűlés július 11-én - az új alaptörvény felhatalmazása alapján - döntött arról, hogy a korábbi négy ombudsmant az alapvető jogok biztosa váltja 2012. január 1-jével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.