Kilátásba helyezték a sztrájkbizottság létrehozását az MTVA-nál

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezetek pénteken kilátásba helyezték a sztrájkbizottság megalakítását, miután a cégvezetés lezárta a velük folytatott, a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos egyeztetést. Az MTVA értetlenségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, miután az adott helyzetben nehezen értelmezhetőnek ítélték a sztrájkbizottság fogalmát.

Az MTVA-nál működő szakszervezetek nyílt levelükben úgy fogalmaztak: az MTVA mint munkáltató pénteken kérésük ellenére zárta le a közmédiában tervezett csoportos létszámleépítésről a konzultációt, így a dolgozói érdekek védelmében meglátásuk szerint "egyetlen eszközük maradt", a sztrájkbizottság megalakítása.

Mint írták, a sztrájkbizottság megalakításáról azután döntenek, hogy ismertté válik a munkáltató és az MTVA központi üzemi tanácsa közötti tárgyalás eredménye.

A szakszervezetek Böröcz Istvánhoz, a cég vezérigazgatójához intézett levelükben megismételték a tárgyaláson előadott javaslatukat, melyben azt indítványozzák, hogy jövőre ne legyen béremelés, ennek fejében csökkentsék felére az elbocsátandók számát, az 55 év felettieket csak közös megegyezéssel lehessen elbocsátani, ellenkező esetben vegyék rendelkezési állományba őket, és ugyancsak kerüljenek le a listáról a három vagy több gyermeket, illetve a gyermeküket egyedül nevelők. 

A közleményben azt is hangsúlyozták: az eddigi konzultáción a munkáltató által elmondottak nem győzték meg a szakszervezeteket a csoportos létszámleépítés elkerülhetetlenségéről.

Az MTVA sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében értetlenségét fejezte ki a nyílt levéllel kapcsolatban. Mint írták, álláspontjuk szerint a sztrájkbizottság fogalma nehezen értelmezhető úgy, hogy az elégséges szolgáltatásokról még nem is tárgyaltak a felek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.