Az MTI konkurense nem lesz baloldali - ígéri a befektető

Braun Róbert szakmai, nem pedig politikai befektetésként tekint a Független Hírügynökség (FH) megvásárlására. Az általa vezetett B and P Braun and Partners tanácsadó vállalat február 15-től tulajdonolja a hírügynökséget, amelyet szolgáltatásait bővítve piacvezetővé tenne.

A korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők tanácsadójaként is dolgozó Braun Róbert az MTI-nek hétfőn elmondta: meggyőződése, hogy baloldali hír, s így baloldali hírügynökség nem létezik. "Aki baloldali híreket akar gyártani, az manipulálni akar, amihez nekem se kedvem, se időm, se pénzem nincs" - jelentette ki. Hozzátette, hogy bár dolgozott politikai kommunikációs tanácsadóként, az általa 2005 óta vezetett vállalatnak nincs és soha nem is volt állami megrendelése.

Hasonlóan nyilatkozott az MTI-nek Kövesdi Péter, az FH alapító főszerkesztője. Mint mondta, egy hírügynökségnek középen kell állnia, és meggyőződött róla, hogy ezt az új tulajdonos is így gondolja. A hírügynökség eladását Kövesdi Péter - aki az egyik tulajdonos volt - azzal magyarázta: olyan tőkeerős befektetőt kerestek, amely évekre előre garantálni tudja az FH működését, bővíti a szolgáltatásait és technikai lehetőségeit.

Braun Róbert ezt azzal egészítette ki: célja, hogy piacvezetővé tegyék a 2004 óta működő Független Hírügynökséget. Elmondta: úgy vélik, vannak olyan funkciók, amelyet egy magánkézben lévő hírügynökség hatékonyabban tud ellátni, mint állami vetélytársa, meggyőződése szerint ugyanakkor az MTI-nek is érdeke a piaci verseny.

Az új tulajdonosok közleményükben azt tudatták: céljuk az FH által megteremtett hitelességre és függetlenségre támaszkodva megerősíteni a hírügynökség vezető szerepét a független hírügynökségek között, valamint piaci viszonyok között működő, üzletileg is sikeres alternatívát kínálni az átalakuló közszolgálati Magyar Távirati Irodának. Mint megjegyezték: "mintaként" a brit Press Associationre tekintenek.

A Független Hírügynökség főszerkesztője a jövőben Szörényi Péter, a Magyar Rádió korábbi szerkesztő-műsorvezetője, a Magyar Televízió Híradójának egykori főszerkesztő-helyettese lesz, aki legutóbb a TV2 reggeli műsorának főszerkesztőjeként dolgozott.

A cég új ügyvezetője, Breitner Miklós korábban a Népszabadság Zrt. vezérigazgatója és a HVG Zrt. stratégiai és értékesítési igazgatója volt.

Kövesdi Péter alapító főszerkesztő továbbra is az FH munkatársa marad. Az MTI-nek azt mondta: feltehetően főszerkesztő-helyettes vagy vezető szerkesztő lesz, munkaköréről azonban még nem egyeztettek.

Braun Róbert a vételár összegéről nem kívánt nyilatkozni. Braun Róbert, a B and P Braun and Partners névadója a kilencvenes évek közepén az SZDSZ kabinetfőnöke, majd a Sziget fesztivál kommunikációs igazgatója és az Index.hu Rt. vezérigazgató-helyettese volt. A Medgyessy-kormány alatt tanácsadó, utóbb helyettes államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban, 2005 tavaszáig pedig Gyurcsány Ferenc kormányfő főtanácsadója volt. Távozása után kommunikációs tanácsadással foglalkozó céget alapított, 2010 tavasza óta a Magyar Nemzeti Bank elnökének kommunikációs tanácsadója.

A Braun Róbert és Iglódi Csaba tulajdonában álló B and P Braun and Partners korábban tulajdonrészt szerzett az online hirdetések kiszolgálásának piacán vezető Adverticum Zrt.-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.