Az MSZP támogatja a pedagógusok béremelését, de a javaslat "összecsapott"

Az MSZP támogatja a pedagógusok béremeléséről szóló javaslatot, azonban a köznevelési törvény módosítására benyújtott előterjesztés "minden más tekintetben összecsapott, következetlen és pontatlan".

Hiller István, volt oktatási miniszter szerint a kormány nem tudja betartani a 2011-ben törvénybe is foglalt ígéretét. Emlékeztetett arra, hogy az oktatási kormányzat nehezebb munkakörülményeket és nagyobb terheket ígért a pedagógus szakmának, cserébe pedig ennek megfelelő mértékű béremelést. Ehhez képest a jelenlegi tervezet szerint a terhek növekedése 100 százalékban megvalósul, a béremelés azonban csak 60 százalékban - értékelte.

Hiller István kiemelte: az Országgyűlés által hétfőn tárgyalandó javaslat szakmai, oktatási része "csapnivaló", ezért az MSZP módosító javaslatokkal próbál meg javítani a szövegen a keddi zárószavazás előtt. Hozzátette: pártja nem utasítja el a javaslatot a béremelés miatt, de a támogatásuk vagy a tartózkodásuk a módosító indítványaik kormánypárti fogadtatásától függ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.