Az MSZP szolidáris Jávor Benedekkel

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a rendőrség Jávor Benedek (Együtt-PM) ellen indított eljárást az általa szerkesztett blog miatt, és nem a zöldhatóság botrányos ügyeit vizsgálja ki az általa is leírtak alapján.

A hatalom kiszolgálói eljárásukkal a tükröt tartó politikust tüntetik fel negatív színben ahelyett, hogy a hatósági visszásságokat vizsgálnák - írta közleményében Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke szerint "sajnos nem egyedi az eset, hogy fordítva ülnek a lovon az Orbán-rendszer kiszolgálói". Közleményében emlékeztetett: Gőgös Zoltánt is eljárás alá akarták vonni, mert fényképekkel bizonyította a földmutyit. "A trafikmaffia kapcsán pedig a Fideszesek visszaélését lebuktató önkormányzati képviselőt hallgatták ki először az elkövetők, a mutyisták helyett" - írja Mesterházy.
 
Az MSZP elvárja az illetékes szervektől, hogy a zavaros és botrányos ügyeket vizsgálják ki és ezek nyomán tegyék meg a szükséges lépéseket, s ne az ellenzéki politikusokat vegzálják, akik felhívják a figyelmet a törvénytelenségekre - fogalmazott az MSZP elnöke, hozzátéve: "egyben szolidaritásunkról biztosítjuk a demokratikus ellenzék politikusát, Jávor Benedeket".
 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.