Az MSZP szerint Orbán nem kínál alternatívát

Nyakó István szerint Orbán Viktor kiírta magát a komoly, felelős politikusok sorából - az MSZP szóvivője szombati telefonos sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz elnöke, mint mondta, nem képes a kormány intézkedéseivel szemben reális alternatívát megjelölni.

Egyértelműen kiderült, hogy Orbán Viktor érdemi, szakmailag megalapozott kifogásokat nem tud említeni az MSZP és kormány döntései, intézkedései ellen és nem képes reális, konkrét javaslatokat tenni - közölte a szocialista politikus.

Hozzátette: olyan súlyos helyzetben, mint amelyet a világgazdasági válság előidézett, egy normális ország vezetői leülnek és megbeszélik, mi a teendő, hogyan lehet erősíteni az egységet, csökkenteni a bajt. A Fidesz elnöke "hiúságból vagy gyávaságból futamodhatott meg" - vélekedett.

Nyakó István kitért arra, az MSZP és az általa vezetett kormány minden erejével azon van, hogy a gazdasági válság negatív hatásaitól, amennyire lehet, megóvja a magyar embereket és a gazdaságot, de a válságkezelés során azok ellen a politikai erők ellen is küzdeniük kell, amelyek gyávák most igazat mondani, és felelőtlen, kormányzásra éretlen politikájukkal vészhelyzetben is csak saját érdekeikre vannak tekintettel - jelentette ki.

A Fidesz elnökének el kellene végre döntenie - mondta -, hogy riogatni akarja az országot, a rosszkedvet akarja meglovagolni, és ebből akar politikai hasznot húzni, vagy képes az ország érdekében felelős, megvalósítható javaslatokat tenni.

Nyakó István emlékeztetett, hogy a kormány a válság enyhítéséért és a munkahelyek védelméért a legszélesebb nemzetközi szövetséget hozta létre, továbbá 1400 milliárdos vállalkozás- és munkahelyvédő csomagot alkotott, 900 milliárd forintnyi garanciát ad a vállalati hitelekhez, valamint átcsoportosítja - az EU-ban az elsők között - az uniós pénzeket a vállalkozásoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.