Az MSZP szerint a kétmilliós prémium sem elfogadható az állami cégeknél

Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy versenytárs nélküli állami cégek vezetőinek prémiumot vagy jutalmat fizessenek ki. Ha ez mégis megtörténik, elvárható, hogy az ott dolgozók mindegyike kapjon 13. havi fizetést - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor.

A szocialista párt elnökségi tagja arra reagált, hogy a kormány visszafizettetné az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét.

Az MSZP-s politikus azt mondta, nyugtázzák, hogy az Orbán-kormány kezd valamit a saját maga által okozott problémával.

Továbbra is érthetetlennek tartják azonban, miért kaphatnak olyan állami cégvezetők jutalmat, prémiumot, akik monopolhelyzetű vállalatot irányítanak. Példaként említette a Nemzeti Eszközkezelő, a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetőjét, akik sajtóhírek szerint egyaránt többmilliós prémiumot kaptak tavalyi munkájuk után.

Szanyi Tibor azt mondta: esetükben a kétmillió forintos prémium sem elfogadható, már csak azért sem, mert ha már felvették a pénzt, és most visszafizetik, akkor az növeli a járulékalapjukat.

A szocialista politikus Kósa Lajos Fidesz-alelnök azon javaslatát is elfogadhatatlannak minősítette, hogy az állami cégvezetők fordítsák jótékony célra a nekik kifizetett prémiumot. Közpénzből senki ne jótékonykodjon - mondta.

Szanyi Tibor azt is megemlítette, ha a kormány mégis úgy véli, hogy az állami cégek vezetői megérdemlik a nagyjából egyhavi jövedelmüknek megfelelő kétmillió forintos prémiumot, akkor elvárható, hogy a vállalatok összes dolgozója kapjon 13. havi fizetést.

A prémiumok visszafizettetésének jogi aggályait firtató kérdésre a szocialista képviselő azt mondta, ha a visszafizetés önkéntes, nincs jogi probléma.

A kormány szerdai ülésén kérte fel Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit - a jogi helyzettől függetlenül - az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A Fidesz politikusai jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra - mondta, és ugyanígy nyilatkozott Kósa Lajos is.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja hétfőn azt közölte, pártja elvárja, hogy a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.