Az MSZP szerint a Fidesz az országgal fizettetné meg a különadók bukását
Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az indítvány - amelyet Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője vasárnap nyújtott be a parlamentnek - lehetővé tenné, hogy amennyiben az európai uniós bíróság az Orbán-kormány ágazati különadókat bevezető intézkedéseit jogellenesek minősíti, az elmaradó bevételeket a kabinet a lakosságra kivetett különadóval pótolja.
Az MSZP-s képviselő kifejtette: mivel a különadók nagyjából 800-900 milliárd forintos bevételt jelentenek a költségvetésnek, így akár a jövő évi adóemelés összegének kétszeresét is kiróhatják az emberekre különadók bevezetésével, amit a szocialisták elfogadhatatlannak tartanának.
Az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekhez között a kormánypártok azt is szabályoznák, hogy - mindaddig, amíg az államadósság a GDP felét meghaladja - ha az Ab vagy az európai uniós bíróság döntéséből olyan állami fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a büdzsében erre meghatározott pénz nem elég, és a hiányzó összeg nem is pótolható a kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás követelményének sérelme nélkül, "kizárólag és kifejezetten az e kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani".
Az MTI azon kérdésére, hogy kinek kell majd fizetnie a hozzájárulást, Lázár János hétfőn közölte: "nyilvánvalóan mindenkinek", a magyar társadalomnak viselnie kell az esetleges többletköltségeket.