Az MSZP nem készül választási bojkottra

Az MSZP - önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként - indul a 2014-es választáson - válaszolta a szocialista párt sajtóosztálya az MTI érdeklődésére, miután Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "Olyan versenyen elindulni, ahol mi csak legitimizálunk egy antidemokratikus intézményrendszert, ez megfontolandó".

A távirati iroda azután fordult az MSZP sajtóosztályához, hogy Kolláth György alkotmányjogász szerdán úgy nyilatkozott, a választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét. A vele együtt sajtótájékoztatót tartó MSZP-s Ujhelyi István az MTI-nek azt mondta: ennek lehetőségét két hónappal ezelőtt diplomaták körében már megemlítette, "és nagyon komoly megütközést keltett, nem a mondandó maga, hanem annak a súlya". "Olyan versenyen elindulni, ahol mi csak legitimizálunk egy antidemokratikus intézményrendszert, ez megfontolandó" - tette hozzá az Országgyűlés szocialista alelnöke.

Az ellenzéki pártok közül eddig a Demokratikus Koalíció vetette fel a választások bojkottálásának lehetőségét. Gyurcsány Ferenc pártelnök tavaly novemberben - a választójogi törvény vitáját megelőzően - azt írta Facebook-oldalán: "hajlik arra", hogy nem szabad részt venni a következő választáson, ha azt a Fidesz által javasolt szabályok alapján tartják meg.

A parlament tavaly decemberben elfogadta az új választójogi szabályokat, így az Országgyűlés a következő ciklustól 199 tagú lesz, a vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak. A mostani 176 egyéni választókerület helyett a jövőben 106 lesz, az országos listáról 93 mandátumot osztanak ki, a területi listák megszűnnek. Az egyfordulós választáson az a jelölt szerez mandátumot, aki a legtöbb érvényesen leadott szavazatot szerzi, függetlenül a megjelentek számától.

A részletszabályokat tartalmazó választási eljárási törvény - így az a kérdés, hogy bevezetik-e az előzetes regisztrációt - ősszel kerül az Országgyűlés elé.

Az MSZP egyébként már megkezdte a felkészülést a 2014-es választásra, Mesterházy Attila pártelnök éppen két hete jelentette be, hogy mind a 106 egyéni körzetben választókerületi felelősöket nevez ki a szocialisták elnöksége szeptember végéig, többségük a párt egyéni jelöltje lehet. Akkor azt hangsúlyozta, hogy az MSZP sosem fogott még hozzá a választási felkészüléshez ilyen hamar.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.