Az MSZP listáján Fodoréknak sincs hely

A Demokratikus Koalícióhoz hasonlóan Fodor Gábor liberális pártjával sem köt választási megállapodást az MSZP.

Arról, hogy a tárgyalások eredménytelenül zárultak, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke számolt be újságíróknak, miután megbeszélést folytatott a szocialista párt vezetőivel.

A liberális párt három egyéni választókerületben szeretett volna jelöltet állítani, és közös listán indult volna az MSZP-vel, a listán pedig 3-3 biztos, illetve talán befutó helyet kért. A szocialisták ezt elutasították, és tárgyalási alapnak sem elfogadható javaslatot tettek - közölte Fodor Gábor, jelezve, hogy így önállóan indulnak a választáson.

Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat - mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes kedden újságíróknak, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.

Tóbiás József elmondta: a két kisebb párt teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg. Az MTI kérdésére arról is beszélt, úgy ítélik meg, nem segítette volna Orbán Viktor leváltását, ha Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepel a szocialista párt listáján.

Fodor Gábor a Jókai utca előtt
Fodor Gábor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.