Az MSZP kitalálta a tutit: Mesterházy átmozgatja a fiatalokat
Egy kis mozgás mindenkinek kell! - talán ebből indultak ki a szocialisták is, amikor egy új, tömegsport egyesület megalapításáról döntöttek. A Népszabadság információi szerint az új szervezet alapító okiratát és működési szabályzatát most készítik, a szükséges dokumentumokat a napokban fogják beadni az illetékes bírósághoz.
Forrásaink arról számoltak be, hogy az egyesülettel az MSZP a fiatalok felé kíván nyitni. Úgy tudjuk, hogy az „MSZP Parlamenti Frakció Tömegsport Egyesület” elnökének Vincze Géza mesteredzőt (FTC) kérték fel, a szakosztályokat pedig szocialista politikusok fogják vezetni.
Állítólag Mesterházy Attila vezeti majd a labdarúgó szakosztályt, Szanyi Tibor felel az asztali teniszért, a futásért Varju László, a motorosokat Oláh László vecsési pártelnök szervezi, Baja Ferenc felel a teniszért, a kerékpár és természetjárás szakosztályt pedig a volt környezetvédelmi miniszter Szabó Imre vezetheti. De, úgy tudjuk, az egyesületben lesz sakk és póker szakosztály is.