Az MSZP fölháborodott a tízmilliós jutalmakon

Több tízmilliós jutalmat kaptak az ügyvezetők annál a közszolgáltatást végző debreceni cégnél, amely idén januártól csaknem 20 százalékkal megemelte a lakossági szemétszállítás díját. A szocialisták azt követelik, hogy a prémiumot fizessék vissza.

A Magyar Szocialista Párt debreceni szervezete megdöbbent azon, hogy a cívisvásorban közszolgáltatást végző, részben önkormányzati tulajdonú A.K.S.D. Kft.-nél tízmilliós jutalmakat kaptak a vezetők, ami az MSZP szerint különösen annak a fényében fölháborító, hogy idén január elsejétől a lakossági szemétszállítás díja drasztikus mértékben, csaknem 20 százalékkal emelkedett.

Az ügy Debrecenben már egy hónappal ezelőtt politikai vihart kavart. A szocialisták úgy vélték, hogy a cég és a városvezetés is okolható az ármelésért, míg a Fidesz frakcióvezetője szerint az A.K.S.D. Kósa Lajos polgármester közbenjárására 4 százalékkal mérsékelte az eredeti ajánlatban szereplő árat.

Ma azért került ismét felszínre az ügy, mert kiderült, hogy a cégnél az ügyvezetők több mint tízmillió forint prémiumot kaptak. Ezzel kapcsolatban Szathmári Károly, az MSZP debreceni elnöke közleményt adott ki, amelyben így fogalmaz: "Különösen megdöbbentő és morálisan elfogadhatatlan a brutális díjemelések árnyékában (a tavalyihoz képest közel 20%) egyáltalán prémiumokról beszélni, és ilyen kirívóan magas mértékben. Megítélésünk szerint ez legalább annyira elfogadhatatlan, mintha valaki szándékosan különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követ el." Az elnök hozzátette: az országban helyesen önmérsékletre „utasították” a közpénzből fizetett vezetőket és visszafizettették velük a prémiumokat, ezért  Debrecenben egyetlen, a közvélemény előtt elfogadható megoldás maradt, az, hogy a kedvezményezettek mondjanak le  a prémiumokról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.