Az MSZP felébresztené Matolcsyt az álmából

Az MSZP szerint Matolcsy György olyan álomvilágot festett fel a CNN-nek nyilatkozva, amely csak Orbán Viktor miniszterelnöknek tetszik, míg a magyarok többségének az egy rémálom.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a nemzetgazdasági miniszter azon kijelentésére reagált így, amely szerint a válságnak vége, a magyar gazdaság az átmenet állapotát éli, de jövőre már erős növekedést fog mutatni.     

Az ellenzéki politikus szerint a tárcavezető szavait mindenekelőtt azok cáfolhatják, akiknek az elmúlt időszakban csökkent a keresete és közben növekvő árakkal kellett szembesülniük.         Kiemelte: a makrogazdasági mutatók is ellent mondanak Matolcsy Györgynek, így például az, hogy 2012 első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Józsa István hangsúlyozta azt is, a beruházási ráta két éve tartó csökkenése hosszú távra rontja az ország növekedési kilátásait. Emellett megjegyezte, a gazdaságot jelentősen visszaveti a bankok folyamatosan csökkenő vállalkozói hitelezése is.     Józsa István közölte, Mesterházy Attila elnök-frakcióvezetővel közösen törvényjavaslatot nyújtottak be, annak bizonyítására, hogy a jelenlegi "szoros" költségvetés mellett is van lehetőség több pénzt, konkrétan 330 milliárd forintot fordítani a gazdaságfejlesztésre.

Mint mondta, javaslatukban a stadionépítésekre, illetve a tanácsadó cégeknek, a Nézőpont Intézetnek és a Századvég Alapítványnak szánt összegeket fordítanák olyan célokra, mint például a gazdaság- és területfejlesztés, vagy az innováció és a turisztika támogatása.     

A szocialista politikus kérdésre válaszolva szólt arról is, Matolcsy György CNN-nek adott nyilatkozata szerinte része lehet a kormány IMF-tárgyalások halasztását célzó, időhúzó taktikájának is. Józsa István úgy látja, hogy a nemzetgazdasági miniszter "Orbán Viktor erkölcsi támogatásával" időhúzásra játszik, míg Varga Mihály miniszter és Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke érzékelik, milyen komoly károkat okozhat a tárgyalások eltolódása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.