Az MSZP drágállja a kormány önfényezését

Ezerrel működik a fideszes pénzszivattyú, gőzerővel nyomják a közpénzt önfényezésre a Fidesz-közeli és haveri cégeknek - legalábbis a szocialisták szerint. Török Zsolt, az MSZP szóvivője úgy véli, a kormánynak végre be kellene fejeznie az önfényezést, amire a számításai szerint csaknem 1,4 milliárd forintot akarnak elkölteni.

Török Zsolt, a MSZP szóvivője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a fideszes pénzszivattyú működik ezerrel, gőzerővel nyomják a közpénzt önfényezésre, és Fidesz-közeli és haveri cégeknek". A szocialisták szóvivője bírálta, hogy a Patonai Péter vezette I.M.G. Inter Media Group Kft. 800 millió forintos megrendelést kapott "kormányzati önfényezésre"; emellett pedig más állami megrendelései is voltak, egyebek mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől 80 millió, a népszámlálás népszerűsítéséért 177 millió, a Budapesti Fesztiválközponttól 21 millió, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) 20 millió, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) pedig 272 millió forint értékben.

Török Zsolt számításai szerint összesen 1 milliárd 375 millió forintról van szó, s ez az összeg mintegy 150 ezer ember bérkompenzációjára lett volna elég. Az ellenzéki párt a Fidesz frakciótitkára, Kuna Tibor érdekeltségébe tartozó Young and Partners megrendeléseit is bírálta, a szóvivő szerint a cég 315 milliót kapott "önfényezésre", 151 milliót az NFÜ-től, 20 milliót pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. Hozzátette, hogy a társaság összesen 570 millió forint értékben kapott állami megrendelést.

Az MSZP szóvivője kitért a Századvég szerződéseire is. Elmondása szerint a kormányszóvivő korábbi érdekeltségébe tartozó csoport – Török szerint mostani vezetőjének a miniszterelnöki főtanácsadóval volt közös érdekeltsége több cégben – 3 milliárd forintot kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.

Török Zsolt szerint a kormány csaknem 5 milliárd forintot fordít és fordított "önfényezésre". Ezzel kapcsolatban párhuzamot vont azzal, hogy ez az összeg akkora, amelyből 620 ezer munkavállalónak nem csökkent volna a nettó jövedelme havi 8-10 ezer forinttal. Álláspontja szerint az összeget munkahelyteremtésre kellene költeni, illetve fedezete lehetne az igazságosabbnak tartott többkulcsos adórendszer bevezetésének is.

Az MSZP szóvivője kifogásolta azt is, hogy a Magyar Fejlesztési Bank 34 milliárd forintos hitelt adott a Közgép Zrt.-nek. Pártja nevében felszólította a társaságot, hogy a pénzt legalább 20 ezer munkahely létesítésére fordítsa, illetve olyan beruházásokra, amelyekkel Magyarország gyarapodik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.