Az MSZP bűncselekménynek látja a pécsi vízműcsatát

Milliárdos kárt okoztak a Pécsi Vízmű Zrt. (PV) 2009. októberi elfoglalásával a város irányítói, állítja az önkormányzat MSZP-frakciója. A szocialisták feljelentést tettek a rendőrségen.

A PV két tulajdonosa, a pécsi önkormányzat és a párizsi székhelyű Suez-csoport április végén megszületett megállapodása értelmében a francia cégnek 3 milliárdos kártérítés jár azért, hogy a városnak átadja 48 százalékos részvénycsomagját.

A pécsi közgyűlés szocialista frakciója elemezte a megállapodás szövegét, s arra a következtetésre jutott, hogy ha a városvezetés tárgyalásos úton szabadult volna meg a Sueztől, akkor a kártérítés nem lett volna több 1,3 milliárdnál. A pécsi közgyűlés egyébként csakis a tárgyalásos megoldásra adott felhatalmazást a város fideszes vezetőinek 2009 szeptemberében.

A baranyai megyeszékhely irányítói azonban úgy döntöttek, hogy az önkormányzat elfoglalja a PV-t, a vízszolgáltatást pedig rábízza a város cégére, a Tettye Zrt.-re. Az MSZP szerint ez az erőszakos megoldás emelte a kártérítés összegét több mint a duplájára.

Ismert, hogy a 3 milliárdos számlát az állam magára vállalja, ám a szocialisták hangsúlyozzák, hogy ettől még a károkozás megtörtént. Ráadásul a PV és leányvállalatai az elmúlt három és fél évben az ellenséges gazdasági környezetben veszteségeseket halmoztak fel, s az ebből adódó 2 milliárdos mínusz már a városra száll.

Mindezek okán a szocialista frakció hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával büntetőfeljelentést tett, ismeretlen tettes ellen, tájékoztatta hétfőn a sajtót Tóth Bertalan, az MSZP városi elnöke. Pécs fideszes vezetői viszont továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy a város jól jött ki a vízműcsatából, s még a hét végi anyák napi majálist is a Víz ünnepe címmel hirdették meg. Az ingyenvirslis rendezvényen mintegy százan vettek részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.