Az MSZP az ombudsmanhoz fordul a földtörvény miatt

Az ombudsmanhoz fordult, s a földtörvény alkotmányossági kontrollját kérte az MSZP országgyűlési frakciójának nevében Gőgös Zoltán pápai képviselő.

A szocialista szakpolitikus érdeklődésünkre elmondta: a jelenleg hatályos alaptörvénnyel is szemben áll az elfogadott  jogszabály. Az MSZP elnöke és Gőgös Zoltán korábban az államfőhöz fordult, most Szabó Mátétól várnak segítséget.  Százezer magyar munkavállaló sorsáról, s kétmillió földtulajdonos vagyonáról van szó, hangoztatta Gőgös.

Győrött Beke Károly, az MSZP megyei elnökhelyettese is a földtörvény adta korrupciós lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A jogszabály hasonló visszaélésekre ad lehetőséget, mint amilyeneket a trafikmutyinál is láttunk - fogalmazott Beke Károly. Utalt arra, hogy "Fidesz-közeli tetőfedők, műkörmösök jutottak általában értékes állami földterületekhez", ráadásul ezeknek a vállalkozásoknak egy része nem teljesítette az állattartásra vonatkozó kötelezettségeit.

Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergom megyében is megtörtént,  hogy a pályázatok előtt egyszerűsített eljárással egyszemélyes kft.-ket jegyeztek be azonos címekre. Ezek a kft.-k aztán versenybe is szálltak földterületekért.

Kónyban öt, Gönyűn három, de egy Komárom-Esztergom megyei településen nyolc ilyen vállalkozást jegyeztek be ugyanarra a címre. A megyei elnökhelyettes azt is megjegyezte: figyelemre méltó, hogy a bejegyzéseket a "Nyerges Zsolt vezette Mezort Zrt.-vel kapcsolatban álló" ügyvédi iroda intézte.

Az MSZP képviselői mindkét megyében ellenőrzik majd, hogy a nyertes cégek betartják-e törvényi kötelezettségüket, mondta Beke Károly.
 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.