Az MSZP a sajtószabadságért áll ki, Győrben elhalasztották a "tisztogatást"

Az MSZP szerdán felszólította a négy közszolgálati médium vezérigazgatóját: védjék meg a közmédiumokból elbocsátandó volt munkatársaikat, vagy ha nem teszik ezt, mondjanak le.

Lukács Zoltán, a párt országgyűlési képviselője az MTV korábbi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy politikai tisztogatással mintegy ezer embert készülnek elbocsátani a közmédiumokból a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapba kiszervezett, alig több mint 3000 dolgozó közül, gazdasági okokra hivatkozva.

Hozzátette: eközben van, aki jól jár, hiszen a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda élén álló vezérigazgatók havonta 1 millió 750 ezer forintos bérért és 25 százalékos prémiumért, valamint egyéb juttatásokért irányítják a "kiürített zrt.-ket, komolyabb feladat és határkör nélkül".

A képviselő kijelentette: míg ezer ember elbocsátása által hárommilliárd forintot kíván megtakarítani a közmédia, addig a négy vezérigazgató egy kormányzati ciklus alatt összesen csaknem egymilliárd forint kiadást jelent az intézményeknek.

A képviselő arról is beszámolt, hogy pártja csatlakozik a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa által szerda délutánra meghirdetett demonstrációhoz, mert mint mondta, "meg kell mutatni, hogy ebben az országban vannak még olyanok, akiknek fontos a szabad sajtó".

A héten egyébként a vidéki stúdiókban folytatódtak a "lefejezések". A rádiósok maguk között  "kivégzőosztagnak" nevezik azokat a vezetőket, akik közlik velük, hogy igényt tartanak-e a munkájukra.

A régiórádióknál elkeseredett a hangulat, azt tapasztalják ugyanis, hogy az elbocsátások jelentős részét semmiféle szakmai indokkal nem lehet magyarázni. Szerintük a politikai megbízhatóságon kívül az a fontos, hogy a korábbi konfliktusokat megbosszuló jelenlegi vezetőknek mennyire rokonszenves az adott szerkesztő, riporter.

Szerdán a győri rádió került volna sorra. Össze is gyűltek az újságírók a Nyugat-Dunántúlról, amikor telefonon értesítették őket: a beszélgetéseket két héttel későbbre halasztották. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.